Nemzetközi foci

Az MU és az Arsenal is a Barca-csillag aláírására hajt

Ő lehet Valverde tisztogatásának első áldozata.

A legfrissebb szigetországi sajtóhírek a Manchester United és az Arsenal FC is élénken érdeklődik az FC Barcelona középpályása, Ivan Rakitic iránt – miközben beszámolók szerint a horvát sztár már tudja, melyik klubot részesíti előnyben.

Micsoda bomba! Világbajnok riválist kaphat Nikolics
A Fire elképesztő fogásra készül.

Mint ismert, a katalánok a negyeddöntőben búcsúzni kényszerültek a Bajnokok Ligájától, az AS Romától elszenvedett fiaskót követően pedig Ernesto Valverde úgy döntött: nyáron vérfrissítésen esik át a barcelonai keret.

Az El Gol Digital szerint Rakitic lehet az egyik távozó, akit az Arsenal is az MU is örömmel látna soraiban. A lap úgy tudja, hogy

a középpályásnak inkább az Arsenal felé húz a szíve.

Ami fix: az Arsenal vezetői Jack Wilshere lehetséges utódját keresik, míg a manchesteriek azért nézelődnek új középpályás után, mivel Paul Pogba és Marouane Fellaini jövője is bizonytalan, míg Michael Carrick már bejelentette visszavonulását.

Rakitic piaci értéke egyébként a Transfermarkt szerint 50 millió euró körül mozog, szerződése pedig 2021 nyatáig él a gránátvörös-kékeknél.

címlapkép: Miquel Llop / NurPhoto / AFP

Olvasói sztorik