Ha nincs balhé, általában unalmasan telik a biztonsági ember kilencven perce a bajnoki meccsen, ám ezúttal hiába nem történt lelátói rendbontás, nem úszta meg műtét nélkül a Torino–Inter olasz bajnokit Marco Rapisarda.
A biztonsági személyzet egyik tagja ugyanis a kapu mögött állt Antonio Candreva szabadrúgásánál háttal a játéknak, a kísérlet nagy erejű volt, de kapura veszélytelen, így pedig eltalálta a szolgálatot teljesítő „hősünket”.
Rapisarda végigállta a meccset, de már a pontrúgást követően fájlalta a hátát, a lefújás utáni vizsgálaton pedig kiderült, hogy megrepedt a lépe, így műtéti beavatkozásra volt szükség – írja a Sky Sports Italia.
A jelenleg is a kórházban tartózkodó biztonsági embert már meglátogatták a Torino játékosai, az Inter tettese, Candreva pedig telefonon kívánt neki jobbulást. A harmincegy éves játékost azóta folyamatosan azzal zrikálják a drukkerek, hogy több embert küldött kórházba, mint ahány gólnál (0) jár a mostani szezonban.
címlapfotó: AFP / MIGUEL MEDINA