Nemzetközi foci

A rivális legjobbja fél lábbal már a Unitedben

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Willian a nyáron csapatot vált.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Willian is ott szerepel Jose Mourinho kiszemeltjei között, ráadásul a Manchester United stratégája már ezen a nyáron szeretné megkaparintani a brazil játékost. Eközben pedig könnyen lehet, hogy Juan Mata a nyár végén távozik a manchesteriektől, Willian pedig tökéletes hosszabb távú helyettese lehetne a spanyolnak.

Amióta a portugál tréner irányítja a „vörös ördögöket”, Mata egyre nehezebben tudja magát beverekedni a kezdőbe, így számára is felmerülhet a kérdés a jövőt illetően. A középpályás szerződése 2019-ig szól, de ő maga nem szeretné, ha itt érne véget manchesteri pályafutása.

Ha egyszer itt játszol, teljesen más irányt vesz a karriered, hiszen ez a futballtörténelem egyik legnagyobb klubja. Mindennap próbálom magamba önteni, milyen szerencsésnek és kiváltságosnak érzem magam. Próbálom minden egyes edzésből kihozni a maximumot, illetve, hogy mit is jelent igazán a Manchester United játékosának lenni.”

A spanyol arról is beszélt, jó pár játékos megfordult náluk a négy év alatt, de mostanra ismerték ki egymást igazán.

Arra törekszünk, hogy meglegyen a stabilitás a csapaton belül, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy folyamatosan jól teljesítsünk és győztesként kerüljünk ki minden fronton.”

BEN QUEENBOROUGH / BACKPAGE IMAGES Ltd / DPPI
Olvasói sztorik