Nemzetközi foci

A Barca készen áll arra, hogy bajnokságot váltson

Tárgyal a klubvezetés: ősztől másutt fociznak Messiék?

Továbbra is rendkívül zavaros az úgynevezett katalán helyzet, hosszú ideje téma az országrész esetleges függetlenedése Spanyolországtól. Ahogy arról az eurobarca.hu is beszámol, a klub kivárt és nyilvánosan nem helyezkedett egyik oldalra sem az elmúlt hónapokban, ám Josep María Bartomeu most megtörte a csendet.

Meglepődött, hogy Messinél és Ronaldónál is gazdagabb
Megszólalt a LaLiga „kettős életet” élő futballistája.

Az FCB elnöke kijelentette, a hagyományok miatt nem tehetik meg, hogy ne álljanak ki a katalán emberek többsége, és azon szándékuk mellett, hogy el szeretnének szakadni Spanyolországtól.

Ahogy a gyerekkorunkban is a Barca volt a katalán nép támasza az elnyomó rendszerben, most is meg kell tennünk a magunk részét ebben a helyzetben – mondta Bartomeu. – Nem engedhetjük, és nem nézhetjük tétlenül, hogy a jogainktól megfosszanak, a vezetőinket pedig bebörtönözzék. Készen állunk arra, hogy a következő, 2018-2019-es szezont már ne a spanyol bajnokságban kezdjük meg, ha a spanyol kormányzat rövid időn belül nem változtat az eddigi felfogásán. Addig is tárgyalunk a francia és az olasz bajnokság képviselőivel.

Címlapkép: AFP/CRISTINA QUICLER

Josep Maria Bartomeu Fotó: AFP/LOLA BOU/ANADOLU AGENCY
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik