Nemzetközi foci

Rekordmértékű büntetést kapott a hatszoros bajnokcsapat

Látni sem akarják őket Európában.

A Tirana Times beszámolója szerint a hatszoros albán bajnok Skenderbeu csapatát bundázás miatt tíz évre kitiltotta az európai kupaporondról az UEFA, ráadásul egymillió eurós pénzbüntetést is kiszabott, ami rekordnak számít.

Az elmúlt évtized legsikeresebb albán klubja a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul jogorvoslatért.

Az UEFA fegyelmi bizottsága több mint ötven mérkőzés eredményének manipulálása miatt vizsgálódott a Skenderbeu ügyében, ezek között voltak Bajnokok Ligája- és Európa Liga-meccsek, hazai bajnokik és barátságos találkozók is 2011 óta.

Az európai szövetség 2015-ben már figyelmeztette a klubot, hogy az akkori egyéves eltiltás csak figyelmeztetés volt, mert komolyabb szankciókat fontolgatnak.

Arndian Takaj, a klub többségi tulajdonosa és elnöke továbbra is az ártatlanságukat hangoztatja.

Az UEFA tavaly februárban közölte, hogy a Skenderbeu ügyét vizsgáló munkatársai névtelen halálos fenyegetéseket kaptak, így akarták megfélemlíteni őket.

Szurkolók ezrei idén februárban Korca város sugárútján békés menetben tiltakoztak az UEFA fegyelmi eljárása ellen.

nyitókép: SERGEI SUPINSKY/AFP

Olvasói sztorik