Nemzetközi foci

PL: Parádés gólokat lőtt, és vérengzést rendezett a Liverpool – VIDEÓ

Szalah egy az egyben lemásolta Messi emlékezetes gólját, majd mesternégyesig jutott.

Foghíjas fordulót rendeztek a mostani hétvégén a Premier League-ben, hiszen több élvonalbeli csapatnak is az FA Kupában volt jelenése.

A Liverpool az edzőváltás óta felfelé ívelő pályát mutató Watfordot fogadta az Anfield Roadon, ami azonban a mérkőzés után továbbra is bevehetetlen maradt. Jürgen Kloppék kiütötték a vendégeket, az első játékrészben Szalah duplázott, majd az egyiptomi a fordulás után mesternégyesig jutott és egy gólpasszt is kiosztott Firminónak.

Huszti debütált, a Videoton csak szenvedett
Horváth Ferenc csapata pár percre volt az óriási bravúrtól.

A Pool parádésabbnál parádésabb gólokat szerzett, Firmino például Szalah beadását sarokkal juttatta a hosszúba, majd pedig kaján vigyorral vette tudomásul a nem mindennapi gólt. Természetesen a mesternégyesig jutó egyiptomi sem akármilyen gólokat szerzett, az első játékrészben például olyat, mint Lionel Messi a 2015-ös Bajnokok Ligája-meccsen a Bayern München ellen.

Premier League, 31. forduló

Bournemouth–West Brom 2-1 (0-0)
Huddersfield–Crystal Palace 0-2 (0-1)
Stoke–Everton 0-1 (0-0)
Liverpool–Watford 5-0 (2-0)

Firmino remek gólja

Szalah első félidőben szerzett gólja és Messi emlékezetes találata egymás mellett
Olvasói sztorik