A hétközi Bajnokok Ligája-kiesés okozta sokk után a Bournemouth elleni Premier League-meccsen igyekezett javítani a Tottenham idegenben, de nem indult jól a bajnoki Mauricio Pochettino csapatának.
A hetedik percben ugyanis Junior Stanislas révén előnyhöz jutott a hazai csapat, ez pedig nem kecsegtetett túl sok jóval a londoniaknak, hiszen a most futó szezonban eddig akárhányszor hátrányba kerültek, nem sikerült fordítaniuk – tíz ilyen alkalom volt, a mérleg öt döntetlen és öt vereség. De ez még nem minden, Harry Kane lesérült, a 34. percben el kellett hagynia a pályát a jobb bokája miatt – egyelőre nem tudni, mennyi időre dőlt ki, de a Mirror és a Telegraph szerint hasonló sérülést szenvedett, mint ami miatt tavaly két hónapot hagyott ki.
A fordítás azonban ezúttal összejött, méghozzá elég simán: Alli még a szünet előtt egyenlített, a második játékrészben pedig Szon Hung Min duplázott, valamint Aurier is betalált.
Szon pazar formában játszik az utóbbi hetekben, minden versenysorozatot tekintve az előző négy meccsén hét gólt lőtt. A jó csatárnak pedig szerencséje is van, Szon ugyanis akárcsak a Juventus ellen, úgy az első góljánál ezúttal is rosszul találta el a labdát, de így sikerült betalálnia.