Nemzetközi foci

Kirúgták a román csapat magyar edzőjét – hivatalos

A Dinamo csupán hetedik lett az alapszakaszban.

Szerződést bontott a Dinamo Bucuresti vezetése Miriuta Lászlóval, a román élvonalban szereplő csapat egykori magyar válogatott vezetőedzőjével – közölte a klub hétfőn honlapján a hírt.

Ezt olvastad már?
BL: ezért hagyhatja ki az év meccsét Neymar – VIDEÓ

A szerződésbontásra azt követően került sor, hogy a Dinamo szombati veresége után a tabella hetedik helyén zárta a bajnokság alapszakaszát, s nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. Miriuta szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot.

Az alapszakaszt a kolozsvári CFR nyerte, négy ponttal megelőzve az örök rivális bukaresti FCSB-t (vagyis a volt Steauát).

Miriuta szülővárosában, Nagybányán kezdte játékos-pályafutását, és a román élvonal több csapatában is játszott. 1992-ben került Magyarországra, ahol a Győr, a Videoton és a Ferencváros mezét ölthette magára.

Miriuta nem járt sikerrel a román fővárosban Fotó: ALEX NICODIM / NURPHOTO

1998-tól Németországban folytatta karrierjét – előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban ‒, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Bp. Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és kilenc mérkőzésen a válogatottban is pályára lépett.

Edzőként irányította már a Ceahlaul Piatra Neamt, a CFR Cluj, az ASA Targu Mures, az Energie Cottbus, a Concordia Chiajna, valamint a Győri ETO együttesét is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.