Nemzetközi foci

Zidane: a Real senkit nem igazol a téli szünetben

Az edző és a klubvezetők tökéletesen egyetértenek.

Zinédine Zidane vezetőedző szerint a Real Madridnak nincs szüksége új játékosokra januárban. A francia tréner szombaton azt nyilatkozta, egyetlen érkezőjük sem lesz, és hozzátette, erről a klubvezetéssel összhangban döntött.

Ezt olvastad már?
Eldőlni látszik Cristiano Ronaldo sorsa a Real Madridnál

‒ Soha nem lesz probléma vagy véleménykülönbség a vezetők és köztem. Mindenben közösen döntünk, télen nem lesznek érkezőink – közölte Zidane.

Hangsúlyozta, továbbra sem aggódik csapata rossz szereplése miatt.

‒ Van megoldás, meg kell mutatnunk, hogy ugyanazok vagyunk, mint korábban. Van esélyünk, hogy visszanyerjük a korábbi formánkat. Nem gondolok a negatívumokra, csak pozitívumokra, és soha nem dobom be a törülközőt. Soha nem fogom feladni, ez a klub egyik értéke is – mondta.

Zidane-nak nincs szüksége erősítésekre Fotó: Getty Images/Etsuo Hara
Olvasói sztorik