Nemzetközi foci

Ismét egy világhírű lap készített cikket a felcsúti focicsodáról

„Egy főutca, néhány élelmiszerbolt, Felcsút ugyanolyan, mint a többi kis álmos magyar falu.” Orbán Viktor is megszólalt.

„Egy főutca, néhány élelmiszerbolt, Felcsút ugyanolyan, mint a többi kis álmos magyar falu. Egészen addig, amíg meg nem pillantod a futballstadiont, mely mellett eltörpülnek az 1800 fős település épületei” – írja bevezetőjébena brit The Guardian.

REAKCIÓ!
Így reagáltak Huszti hazatérésének hírére a szurkolók

A cikk a világ egyik legfeltűnőbb arénájaként említi a Puskás Akadémia FC – és ideiglenesen a Videoton FC – otthonául szolgáló stadiont, mely inkább hasonlít katedrálisra, mint stadionra. Azt is kiemelik: a 3800 férőhelyes létesítménybe a település lakosságának több mint kétszerese is elférne. Egy kis fricska is érkezik azonban a bevezetőben: kiemelik, a Puskás Ferenc után Pancho Arénának elkeresztelt létesítménynek otthont adó Felcsúthoz semmi köze nincs az egykori klasszis magyar játékosnak: a Honvédban kezdte karrierjét, Felcsútra pedig „még a lábát sem tette be”.

Újra a Pancho Aréna volt a téma külföldön Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

A parkoló foglalt helyei kapcsán Csányi Sándort, Garancsi Istvánt és Szíjj Lászlót emelik ki, illetve hozzáteszik: Mészáros Lőrinc, a település polgármestere és a Puskás FC elnöke két helyet is kapott. Szintén privát parkoló jár Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki első miniszterelnöki időszakában, a kilencvenes évek végén még igazolt játékosa volt az akkor negyedosztályú klubnak.

A politikai tevékenységek és a felcsúti kisvasút bemutatása mellett a portál Orbán fociőrületét is kiemeli: a sportba fektetett pénzekről, a stadionokra szánt milliárdokról is szó esik.

A szerzők nem csak a felcsúti stadiont látogatták meg: az MTK Budapestnél is vendégeskedtek, ahol Deutsch Tamás klubelnök fogadta őket.

– Ez nem egy stadion, ez egy futballkastély – mondta Deutsch az Új Hidegkuti Nándor Stadionról David Goldblatt-nak és Daniel Nolannek.

Ismét politikai kitérő, majd a szerzők visszatérnek a Pancho Arénába, ahol egy (akkor még másodosztályú) bajnokit tekintettek meg: „Körülbelül 400 ember a lelátón, a fele a VIP-szektorban és az exkluzív boxokban…” – áll a beszámolóban. A portál aztán Orbán Viktort is megszólaltatja:

– A futball bonyolult kombinációja annak, hogy szabadnak, de egyben katonának is érezd magad. A keretben kell lenned, de egyben kreatívnak is kell lenned. Ez a modern társadalmak egyik dilemmája is: szervezettnek lenni és egyben szabadnak. A pályán ezt az összhangot megtalálom, a politikában sokkal bonyolultabb – vélekedett Orbán Viktor. – Jó úton jár a magyar labdarúgás felélesztése, de mindenki nagyon kritikus errefelé. Senki sem ért egyet velem, mindenki azt mondja, hogy ez rossz, de tény, fejlődünk, haladunk előre – nem, Gyuri?

A futball nem üzlet, hanem művészet Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Orbán Szöllősi Györgynek, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökének adta át ezzel a szót, aki egyetértett a miniszterelnökkel.

– Ez az akadémia – a stadion, a környezet – egy elképzelés része. Az én elképzelésemé, ami szerint a futball nem az üzlet része. A futball a művészet része – nézzen csak a stadionra, ez is művészet – jelezte Orbán, majd folytatta. – Nagyapám mindig azt mondta, ha egy jó meccset látsz, akkor zenét is kell hallanod. Ha nem hallod a zenét, akkor az nem volt jó mérkőzés. Akármilyen bajnokságot nyernek a németek, mi itt Magyarországon sosem mondjuk, hogy ez egy jó futball volt, mert amit hallunk, az nem zene, hanem mesterséges zaj.

A teljes interjúból – amely itt olvasható, angol nyelven – az is kiderült: Orbán felesége utálja a felcsúti stadiont, mert az elrontja a kilátást a konyhából.

Olvasói sztorik