Nemzetközi foci

Wenger végre megszólalt a Sánchez-ügyben

A chilei támadójátékosnak júniusban lejár a szerződése.

Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere cáfolta, hogy a Manchester City vételi ajánlatot tett volna Alexis Sánchezért.

Ezt olvastad már?
Végre kiderült, a bajnoki cím mellett mi a cél a Fradinál

A chilei támadót – akinek júniusban lejár a szerződése – angol sajtóhírek szerint szívesen vinné az angol élvonalban toronymagasan listavezető City, amely 30 millió fontot ajánlott az Arsenalnak Sánchezért. A szigetországi média azt is tudni véli, hogy a 29 éves csatár váltani szeretne, és pályafutását nem a londoniaknál akarja folytatni.

„Ha kapsz egy ajánlatot, arra válaszolsz, de pillanatnyilag nagy a csend ez ügyben” ‒ fogalmazott Wenger a Sánchezzel kapcsolatos átigazolási pletykákra reagálva.

Az Arsenal francia szakvezetője egy hete sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy „a klub már sok kiváló játékost veszített el, s mindig jól reagált rá”.

„Természetesen szeretnénk megtartani legjobbjainkat” ‒ tette akkor hozzá a 68 esztendős francia szakember, aki 1996 októbere óta irányítja a fővárosi együttest.

Alexis Sánchezt nagyon szeretné megtartani az Arsenal Fotó: Getty Images

A 39 pontos Arsenal – a harmadik Chelsea-től hét ponttal lemaradva – 22 mérkőzést követően a hatodik helyen áll a Premier League-ben, az Európa Ligában a legjobb 16 közé jutásért a svéd Östersunddal mérkőzik majd februárban. Az Arsenal 2014 nyarán szerződtette Sánchezt, aki a 2017‒2018-as szezonban 19 bajnokin hétszer volt eredményes.

Olvasói sztorik