Nemzetközi foci

Dembélé elmondta, mire volt jó a kényszerpihenő

Sérülten sem tétlenkedett a Barcelona fiatal csatára.

Ousmane Dembélének fokozatosan haladva kell megfelelő erőállapotba kerülnie a három és fél hónapos kihagyása után, hiszen szeptember közepén elszakadt a combhajlítóizma.

Ezt olvastad már?
Zidane dühösebb volt, mint valaha

A Celta Vigo elleni kupameccsen tért vissza, és Ernesto Valverde vezetőedző a Levante elleni bajnokin már kezdőként számított rá. Nem tudta megszerezni az első gólját, de volt néhány helyzete.

„Sokat játszottam Celta ellen, és nagyon izgatott voltam, mielőtt hazai pályán is visszatérhettem, különösen kezdőként. Tudom, hosszú utat kell még megtennem ahhoz, hogy elérjem a legmagasabb szintet, de ennek megfelelően dolgozom” ‒ mondta a Barca TV-nek.

Dembélé hasznosan töltötte a tétlenség hónapjait Fotó: Getty Images

A francia válogatott Dembélé elárulta, a kényszerpihenője során az volt a legnehezebb, hogy ismét képes legyen összpontosítani.

„Nagyon sok türelemre volt szükségem, most pedig az lesz a legnehezebb dolog, hogy beépüljek a csapatba. Ebben a három hónapban teljes mértékig elsajátítottam az FC Barcelona játékfilozófiáját” ‒ nyilatkozta.

Olvasói sztorik