Nemzetközi foci

Zidane dühösebb volt, mint valaha

A Real Madrid elnöke az öltözőben járt a pontvesztés után.

A Real Madrid vasárnap este 2-2-t játszott a Celta Vigo otthonában a spanyol élvonal 18. fordulójában. A vezetőedző, Zinedine Zidane olyan sokáig tartotta a játékosokat az öltözőben, hogy elmulasztotta a kötelező sajtótájékoztatót.

Ezt olvastad már?
A Celta büntetőt rontott, így sem nyert a Real Madrid

Amikor végre előkerült, a spanyol televízió megkérdezte, miről volt szó ilyen hosszú ideig?

„Ez köztünk marad, de nyilvánvalóan mindannyian dühösek vagyunk. De ez normális. Az első félidőben jól játszottunk, és szerintem érthető, ha ezek után nem vagyunk elégedettek a második félidővel, illetve az eredménnyel. Ellenfelünk a szünet után fokozta a nyomást, mi már nem tudtuk úgy járatni a labdát, sőt túl sokszor elveszítettük” – magyarázta a francia szakvezető.

A dán Daniel Wass gyönyörű mozdulattal átívelte a labdát a kapus fölött, így kerültek előnybe a hazaiak. Öt perccel később már a Real Madrid vezetett, a walesi Gareth Bale ugyanis 95 másodperc alatt duplázott.

Zidane hosszú ideig tanácskozott az öltözőben a játékosaival Fotó: Getty Images

A második felvonásban a Celta házi gólkirálya, a válogatott Iago Aspas kihagyott egy büntetőt – Keylor Navas védeni tudott ‒, de a hajrában az uruguayi Maximiliano Gómez találatával mégis egyenlítettek a házigazdák.

A francia szakvezető úgy fogalmazott, az hiányzott, hogy kilencven percig jól játsszanak, mert a második félidőben ez egyáltalán nem volt jellemző.

„Alaposan elemeznünk kell a teljesítményünket. Sok hibát követtünk el. Többször is elvesztettük a labdát, amit általában nem jellemző ránk, ráadásul ezt fontos pillanatokon tettük. El kell kerülnünk ezeket a hibákat és nagyobb következetességet kell játszanunk. Fel kell ismernem a problémát, egyedül én vagyok felelős ezért” – részletezte Zidane.

Ezután ismét megjegyezte, hogy amikor a Celta nyomás alatt tartotta őket, akkor nem úgy futballoztak, ahogyan kellett volna.

„Nagyobb önbizalomra van szükségünk, amikor helyzetbe kerülünk. Azt hiszem, fizikálisan jó állapotban vagyunk, most is sokat futottunk, de ez nem csak futás kérdése. A második góljukat például hibáink sorozata előzte meg.

Nehéz időszak ez a Real Madrid számára Fotó: Getty Images

Mint kiderült, Florentino Pérez klubelnök az öltözőben járt. A vezetőedző szerint csupán azért, hogy biztassa a csapatot.

„Semmi több nem történt. Nem lehetünk boldogok azzal, ahogyan ma este teljesítettünk, de még mindig sok van hátra a szezonból. Holnap ismét egy újabb nap lesz, és vissza fogunk térni a munkához. Napról napra, mérkőzésről mérkőzésre készülünk” – közölte Zidane.

Az edzőt az esetleges új igazolásokról is kérdezték, de kijelentette, hogy most nem akar egyetlen új játékost sem. „Meglátjuk, mi történik a hónap végéig, de most nincs szükségem új emberre, mert boldog vagyok a jelenlegi kerettel” – indokolt.

Bár a Real Madridnak még mindig van egy elmaradt mérkőzése, gyakorlatilag elveszítette esélyét a címvédésre, és a helyzet még rosszabb, ha arra gondolunk, a veretlenül listavezető FC Barcelona ‒ amely 16 ponttal vezet a fővárosiak előtt ‒ megszerezte Philippe Coutinhót.

„Nem szeretnék a tabelláról beszélni. Egyszerre csak egy mérkőzésre kell összpontosítanunk, és meg kell próbálnunk nyerni” ‒ tette hozzá Zidane.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik