Nemzetközi foci

El Clásico: Ronaldo biztosan játszik, Dembélé biztosan nem – hivatalos

Az edzők szerint a Real számára fontosabb a szombati rangadó.

A szombati El Clásicót megelőző sajtótájékoztatón Ernesto Valverde, a vendég FC Barcelona vezetőedzője kijelentette, nem hiszi, hogy ők a rangadó esélyesei, annak ellenére, hogy három hely és 11 pont az előnyük a Real Madriddal szemben a La Ligában.

Ezt olvastad már?
Román válogatott lehet a Puskás Akadémia magyar játékosa

A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszottak, de szombati vereségük esetén minden bizonnyal lemondhatnak az újabb elsőségről.

„Nem vagyunk esélyesek, és ezeken a mérkőzéseken a bajnoki tabella egyébként sem számít. A Real Madrid nagyon jó formában van mostanság, óvatosnak kell lennünk mindvégig, és készen kell állnunk minden forgatókönyvre, ez nagy kihívás számunkra” – mondta Valverde.

Cristiano Ronaldo felépült a várva-várt rangadóra Fotó: Getty Images/Diego Gonzalez/Power Sport Images

Hozzátette, mindannyian tisztában vannak vele, mekkora rangadó vár rájuk szombaton 13 órától, de egyértelműen a győzelem szándékával lépnek pályára, szeretnék megőrizni a veretlenségüket, és a tőlük megszokott jó játékstílust nyújtani.

„A labdabirtoklás fontos, de önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megnyerjük a találkozót. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Real szeret ellentámadásokra játszani, tudnunk kell kezelni ezt. Mindkét csapatban vannak rendkívüli játékosok, akik eldönthetik a meccset, de ha nyernénk is Madridban és 14 ponttal vezetnénk, a versenyfutás akkor sem érne véget. Hosszú utat kell még megtennünk” – magyarázta Valverde.

A katalánok keretében sérülés miatt biztosan nem lesz ott Ousmane Dembélé, Samuel Umtiti és Paco Alcacer, viszont Javier Mascherano újra bevethető.

A házigazdák szakvezetője, Zinédine Zidane kijelentette, az elmúlt héten sérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldo biztosan játszik szombaton.

„Cristiano tökéletes állapotban van, és készen áll a játékra. Nagyon keményen edzett és mindent megtett annak érdekében, hogy rendben legyen erre a mérkőzésre. A többi játékos is készen áll, mindenkinek ez a rangadó jár a fejében. Ezek a meccsek nyilvánvalóan jelentősek, de folytatnunk kell a munkát, mivel a szombati csak egy mérkőzés, amelyen három pontot szerezhetünk” – vélekedett a francia mester.

Nagy csata várható karácsony előtt Fotó: Getty Images/David Ramos

Zidane nem vonta kétségbe a meccs fontosságát a bajnoki versenyfutás szempontjából, sőt kifejtette, hogy nekik van több veszítenivalójuk a lemaradásuk miatt.

„Ez a szezon eddigi legfontosabb meccse, hiszen az El Clásico megnyerése mindig remek érzés. A Barcelonának erős csapata van, és láthatjuk a tabellán is, de biztosak vagyunk benne, hogy nyerhetünk” – szögezte le.

Olvasói sztorik