Nemzetközi foci

A Real Madrid egy félidő alatt lemészárolta a Sevillát

Rangadónak indult, edzőmeccs lett belőle. Cristiano Ronaldo a bajnokságban is megtalálta góllövő cipőjét.

Kisebb ünnepséget rendeztek a Real Madrid–Sevilla spanyol bajnoki előtt, a Santiago Bernabéu stadion gyepén ugyanis Cristiano Ronaldót köszöntötték, aki a héten megkapta ötödik Aranylabdáját, ezt az ötöt pedig meg is mutatta a közönségnek.

Cristiano Ronaldo az Aranylabdáival pózolt Fotó: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Az első játékrészben aztán folytatódott az ünnep, a Real nagyon bekezdett, Nacho a vendég védők szerencsétlenkedését használta ki a szöglet után és közelről megszerezte a vezetést. Ezt követően Cristiano Ronaldo percei következtek, a portugál a 23. percben Marco Asensio remek kiugratását váltotta gólra, majd egy kis szerencsével nyolc perccel később a Jesús Navas kezezése miatt megítélt tizenegyest is értékesítette.

Hoppá!
NB I: bombameglepetés Szombathelyen!

Háromgólos előny birtokában sem állt le a királyi gárda, Toni Kroos remek akció végén gurított a kapuba, majd a 42. percben a marokkói védő, Achraf lőtte meg élete első gólját a Real felnőtt csapatában.

A második félidőben már alapjáraton focizott a hazai csapat, a vendégek pedig pocsék napot fogtak ki, így szinte végig veszélytelenek voltak Keylor Navas kapujára, a vége Real Madrid–Sevilla 5-0.

Toni Kroos is betalált a Sevillának Fotó: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
Olvasói sztorik