NB I

Király kivédte a tizenegyest, legyőzte a Haladás a Videotont

A Szombathely is büntetőt hibázott, de így is nyert a másik bajnokesélyes ellen is.

OTP Bank Liga, 19. forduló

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Videoton FC 1-0 (0-0)
Szombathely, játékvezető: Kassai
Haladás: Király – Bosnjak, Németh Milán, Wils, Schimmer – Grumics, Németh Márió (Kovács L., 60.) – Halmosi (Pinte, 74.), Rácz, Mészáros – Ramos (Williams, a szünetben). Vezetőedző: Michael Hipp

Videoton: Kovácsik – Stopira, Fejes, Tóth B., Nego – Hadzic, Varga J. (Kovács I., 75.), Suljic – Pátkai – Henty (Szabó B., 88.), Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Mészáros (92.)

A 2017-es évet lezáró játéknap előtt holtversenyben listavezető Videoton a Haladás vendége volt az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A székesfehérváriaknak több hiányzójuk is volt: Géresi korábbi gerinctáji panaszai kiújultak, ezért nem volt a csapat keretében, míg Scsepovics, Fiola és Juhász sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelhettek – írta a klub honlapja.

Már öt perc után nagyon közel került a vezetés megszerzéséhez a Videoton: előbb Henty bólintott a lécre egy szabadrúgás után, majd a kipattanóból Fejes is a kapufát találta el, végül Halmosi a gólvonal előtt mentett hatalmasat. Egy rövid felszabadítás után Nego is gólhelyzetbe került: Németh Milán lefejelt labdáját 15 méterről lőtte fölé. A másik oldalon Ramos lábában maradt a gól: Halmosi átlépése után ordító ziccerben még csak kaput sem talált.

Láttad?
Földöntúli védés után kapott gólt Gulácsi – VIDEÓ

A jó kezdés után jelentősen visszaesett az iram, az addig szebbnél szebb akciók alábbhagytak – rendre hiba csúszott az utolsó passzokba. Suljic két védő között tekerte kapura a labdát a 39. percben: a kellemetlen kísérletnél Király első védését mutatta be magabiztosan. A 42. percben Mészáros esett el a már sárga lapos Fejes mellett a tizenhatoson belül – a kiállítást megúszta a Vidi védője, a tizenegyest viszont nem! A büntetőt viszont Németh Márió túlságosan is sarokra lőtte, s a jó irányba vetődő Kovácsik mellett a kapufa hárított. Nem esett így gól az első félidőben: 0-0-lal mentek pihenni a csapatok.

A Haladás és a Videoton is tizenegyest hibázott Fotó: vidi.hu

A szombathelyi Ramosnak itt véget is ért a meccs: a tizenegyest megelőző szituációban, a félpályánál szintén Fejessel ütközött, nem tudta folytatni a játékot a második félidőben.

Nego fejelt fölé, ez nyitotta a második játékrészt, tíz perc elteltével aztán Pátkai iramodott meg, Grumics a tizenhatoson belül rúgta fel: ez is büntető! Lazovics állt a labda mögé, miközben zúgott a „Király Gabi, Király Gabi!” a lelátón, és zúgott is tovább: a Hali kapusa érezte az oldalt és védett! A Haladást feldobta a szituáció, támadóbb lett – Rácz egy szöglet után lőhetett, de csúnyán fölé helyezett. Suljic két védővel szemben tört kapura, Király védett.

A 73. percben Kovácsik mentette meg a Videotont: Kovács lövését szedte ki az alsó sarokból. Nem sokkal később Wils helyzeténél is nagyot védett a Videoton kapusa. Mindkét kapu veszélyben forgott a végén is – a meccslabdát Mészáros kapta: a 92. percben lőtt góllal a Haladás nyert.

A Videoton nem szerzett pontot, így 38 ponttal fejezi be a szezon őszi felét – amennyiben a Fradi este pontot szerez a Vasas ellen, úgy megelőzi riválisát, és az élen telel. A Haladás pedig hosszú idő után ellépett a kiesőhelyekről: a 10. pozícióban várja a tavaszi folytatást.

Olvasói sztorik