Nemzetközi foci bajnokok ligája

Titkos favorit? A szárnyaló Liverpool akár négy közé is juthat a BL-ben

A Real Madridot szeretné elkerülni a főszurkoló, aki szerint Coutinho marad, Bogdán viszont távozik a télen.

A Bajnokok Ligája utolsó csoportmérkőzéseit játszották kedden és szerdán. A Liverpool FC zárásként kiütéses, 7–0-s győzelmet aratott a Szpartak Moszkva felett, ezzel csoportelsőként jutott a legjobb tizenhat közé. A Klopp-legénység hat mérkőzésen huszonhárom gólt szerzett, ennél jobb mutatóval csak a PSG zárt (huszonöt lőtt gól). Az angol csapat megdöntötte a Manchester United rekordját, hiszen Beckhamék az 1998–1999-es idényben húsz találatig jutottak a csoportkörben, eddig az jelentette az angol csúcsot. A szárnyalásáról a Liverpool FC Magyar szurkolói oldal szerkesztőjével, Bige Norberttel beszélgettünk.

– A szerda esti mérkőzést követően örömmámorban úszott a liverpooli magyar közösség?
– Természetesen nagyon örültünk a sikernek. Igaz, előzetesen számítottunk a győzelemre, mindenki magabiztosan várta a Szpartak Moszkva elleni találkozót, de ilyen különbségű győzelemre talán egy Liverpool-fan sem számított.

– Félidőben 3-0-ra ment a csapat, nem tartottak attól, hogy visszatérnek a rossz emlékek?
– Nem feltétlenül volt jó előjel a háromgólos előny, hiszen két héttel korábban a Sevilla megleckézetett minket és pontot mentett 0-3-ról. Többünkben volt félsz, hogy a második félidőre most is visszaáll a csapat, de csak reménykedtünk, hogy nem ismétlődik meg a sevillai blama. Elárulhatom, a liverpooli magyar közösség tagjaként még minket is meglepett a 7-0-s kiütés.

23 gólig jutott a csoportkörben az angol csapat Fotó: Getty Images

– Legutóbb a 2008–2009-es idényben jutott a Pool’ a legjobb tizenhat közé, hasonló bravúrt tehát jó régen élhettek át…
– Kétség kívül hosszú tíz év van mögöttünk, éppen ezért ideje volt már továbbjutni. Igaz, előzetesen az volt a realitás, hogy a kvartettben a Liverpool és a Sevilla harcol az első két helyért. Szerencsére nem borult a papírforma, az pedig külön öröm számunkra, hogy a miénk lett az első hely. Meglátásom szerint a jelenlegi együttes maximálisan méltó erre a helyre, helyünk van Európa legjobb tizenhat csapata között.

– A mostani remek mutatók után talán-talán már titkos favoritként kell számolni a Liverpoollal?
– Nem gondolnám, hogy a Liverpool FC lenne a legújabb nagy esélyes, persze szurkolóként reménykedünk a végső győzelemben és hiszünk a csodában, de semmiképpen sem ez a realitás. Remélem, nem állunk meg a legjobb tizenhat között, hanem legalább a nyolc vagy a négy közé sikerül jutnunk.

– Hétfőn Nyonban ellenfelet kap a Liverpool, ön szerint miképpen festene az álomsorsolás?
– Leginkább a svájci Baselnek, esetleg a portugál Portónak örülnék, elkerülni pedig mindenképpen a Real Madridot kellene. A spanyol fővárosiak talán kicsit gyengébben kezdték a szezont, de roppant erős tavaszt várok tőlük, így ellenük nagyon nehéz lenne a nyolcaddöntőben.

Beatlesi magasságban a liverpooli négyes? Fotó: Bleacher Report

– A roppant hatékony liverpooli támadógépezet nem lenne esélyes Madridban?
– Nem a támadójátékkal, sokkal inkább a védelemmel akadnak problémák. Amióta Klopp irányítja az együttest, a támadószekcióra egyáltalán nem lehet panaszunk, hiszen támadó szellemű csapatot épített, illetve küld hétről hétre a pályára. A védekezésünkkel azonban akadnak még hibák, ezen kellene javítani, akkor a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is nagyobbak lehetnének a reményeink.

– Firmino, Szalah, Coutinho, Mané. Ezt a támadószekciót sokan megirigyelnék mostanában…
– Valóban ők a kulcsjátékosok, ugyanakkor náluk is fontosabb a csapatmunka, ezt meglátásom szerint tökéletesen mutatta be a szerda esti második találtunk. Persze az is igaz, hogy mostanában rendre akad egy-egy játékos, aki fölfelé lóg ki. Az elmúlt héten Coutinho, előtte Szalah, korábban Firmino villogott, így tudunk sikeresek lenni.

– A legjobb tizenhat között öt angol klubbal (Liverpool FC, Manchester United, Manchester City, Tottenham Hospur, Chelsea) találkozhatunk tavasszal, ez rekord, hiszen korábban egy nemzetet sem képviselt ennyi együttes az egyenes kieséses szakaszban. Az elmúlt időszakban több helyen lesajnált PL-csapatok virágzását élhetjük újra nemzetközi vizeken?
– Én azért kicsit óvatosabban fogalmaznék, várjuk meg a tavaszt! Akkor derül majd ki igazán, hogy valóban milyen erőt képviselnek az angol klubok. Meglátásom szerint az a baj, hogy amíg egy spanyol vagy egy német csapat januárban valamilyen szinten rá tud pihenni a BL-re, addig az angoloknál decemberben és januárban is nagyüzem van, ez pedig jócskán kimeríti a játékosokat.

– Ha már bajnokság és Premier League. Hova várja a Liverpool FC-t a szezon végén?
– Jó lenne, ha az első négy hely valamelyikén tudnánk végezni, hiszen akkor a következő idényben is a Bajnokok Ligájában indulhatnánk. A bajnoki címre a Manchester City remeklése miatt már nem sok esélyt látok, de a harmadik vagy negyedik hellyel kiegyeznék.

Philippe Coutinho: megy vagy marad?

– A brazil szerintem januárban semmiképpen sem távozik. A BL-ben már pályára lépett liverpooliként, ezért más csapat színeiben ugyanezt tavasszal nem tehetné meg. Jól állunk a PL-ben és a BL-ben is, mindkét sorozatban nagy szükség lehet rá, úgy gondolom, inkább a nyári távozásra nyílhat valósabb esély, de ez függ attól is, milyen szezont zárunk.

Bogdán Ádám: megy vagy marad?

– Meglátásom szerint Ádám már nem igazán fog Liverpool-mezben pályára lépni tétmérkőzésen. Szerintem télen vagy legkésőbb nyáron egy másodosztályú klubhoz távozik, ahol folyamatosan védhet, mindenkinek ez lenne a legjobb megoldás.

@phil.coutinho

Bogdán Ádám (@bogdanadamofficial) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 21., 07:37 PDT

Olvasói sztorik