Nemzetközi foci

Buffon meggondolta magát, visszatérhet a válogatottba

Nemrég könnyek közt búcsúzott...

Gianluigi Buffon mégsem vonult vissza a válogatottságtól, pedig a 39 éves kapus két héttel ezelőtt könnyek között jelentette be, hogy többet nem lép pályára az olasz csapatban.

Ezt olvastad már?
Honvéd-balhé: kiderült, miért rúgták ki a válogatott védőt

– Szünetet tartok, mert benne vagyok a korban – mondta a válogatottságról a Juventus hálóőre azon a hétfői díjátadó ünnepségen, amelyen átvette az előző bajnoki szezon legjobb kapusának járó díjat.

Hozzátette: mindig a válogatott, valamint a Juventus „katonája” lesz, és nem képes „dezertálni”.

– Ha hatvanéves leszek, és hiányzik a kapus a válogatottból, akkor is elfogadom a meghívást, mert számomra megtiszteltetés az országomat képviselni – tette hozzá Buffon.

Szerinte a jövő nyári világbajnokság előtti felkészülési időszak mérkőzésein is lehetőséget kaphat.

Buffon hamarosan ismét a válogatottban védhet Fotó: Getty Images

Az olasz válogatottnak viszont nem kell felkészülnie az oroszországi tornára, az együttes ugyanis hatvan év után nem jutott ki a vébére, mert a selejtező utolsó, novemberi állomásán elbukta a Svédország elleni párharcot.

A 175-szörös válogatott Buffon tagja volt a 2006-ban világbajnok olasz együttesnek, és nagyon közel volt a hatodik vébé-részvételéhez, ami a futballtörténelemben még egyetlen játékosnak sem sikerült.

Olvasói sztorik