Nemzetközi foci

EURO 2020: Budapestet máris lehúzhatjuk a listáról

Jövő csütörtökön döntenek a nyitómeccs helyszínről.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jövő csütörtöki ülésén dönt a 2020-as Európa-bajnokság nyitómérkőzésének helyszínéről. Ekkor derül ki az is, Budapest melyik várossal kerül párba.

Ezt olvastad már?
Honvéd-balhé: kiderült, miért rúgták ki a válogatott védőt

Az UEFA keddi bejelentése szerint a nyitómeccsre Amszterdam, Glasgow, Szentpétervár, Róma és Brüsszel pályázik, bár arról is most születik majd döntés, hogy a belga főváros egyáltalán ott marad-e torna 13 rendező városa között.

A stadionépítés körüli késések miatt ugyanis az UEFA garanciákat kér a belgáktól, ha nem kapja meg, Cardiff, Stockholm és London – az elődöntők és a döntő helyszíne – vár a beugrásra.

Az UEFA sorsolással dönt majd az úgynevezett helyszín-partnerekről, azaz egy-egy csoport hat mérkőzésének, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőnek ugyanazon két város ad majd otthont. A sorsolás előtt várhatóan földrajzilag elosztják majd a házigazdákat, Münchenben például azt találgatják, hogy nekik Budapest vagy Koppenhága lehet a párjuk.

A 2020-as kontinensviadalon Budapest mellett Amszterdam, Baku, Bilbao, Brüsszel, Bukarest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München, Róma és Szentpétervár lesz házigazda.

Olvasói sztorik