Nemzetközi foci

A Juventus számára nem a BL a legfontosabb

Elsősorban a bajnoki címük megvédésére törekednek a torinóiak.

Miralem Pjanic szerint a Juventus ismét megcélozza a Bajnokok Ligája-győzelmet, de a legfontosabb továbbra is a bajnoki cím megvédése.

Ezt olvastad már?
Honvéd-balhé: kiderült, miért rúgták ki a válogatott védőt

A torinóiak az elmúlt hat évben megnyerték a Serie A-t, a BL-ben pedig 2015-ben és idén is döntőt játszottak, de veszítettek.

A bajnoki tabellát a Napoli vezeti, a Juventus négy ponttal lemaradva a harmadik helyen áll. Péntek este jön a csúcsrangadó: a torinóiak Nápolyban lépnek pályára.

– Két kiváló csapat találkozik, akik a szezon végéig harcban lesznek a Scudettóért. Nagyon tiszteljük őket, és bár mögöttük vagyunk, mindent megteszünk, hogy jó játékkal nyerjünk. Nehéz dolgunk lesz, mert nagyon jó az ellenfelünk, de nálunk sok bajnok van, és szeretnénk javítani. Tavasszal még nem álltunk készen a Bajnokok Ligája-győzelemre, ebben a szezonban ismét meg akarjuk célozni, de az elsőszámú cél a Scudetto marad – vélekedett a bosnyák Pjanic.

Miralem Pjanic nagyon szeretne nyerni Nápolyban Fotó: Getty Images

Úgy tűnik, Gonzalo Higuaín kézsérülés miatt hiányozni fog a rangadón. Csapattársa hangsúlyozta, nélküle is mindent megtesznek, hogy három pontot szerezzenek Nápolyban.

Olvasói sztorik