Nemzetközi foci

Advocaat rekorddal búcsúzott a holland kispadtól

Sokszor nyert a távozó kapitány.

A leköszönő Dick Advocaat szerint a Románia elleni barátságos mérkőzésen aratott 3-0-s győzelem bizakodásra ad okot a holland válogatottnál, amely lemaradt a jövő nyári oroszországi világbajnokságról.

Ezt olvastad már?
Elfogatóparancsot adtak ki a Fradi-szurkolók ellen

– A játékosok ígéretet tettek nekem, hogy ezt a teljesítményt fogják nyújtani a jövő évi meccseken is – nyilatkozta a bukaresti találkozó után a 70 éves szakember, aki rekorderként köszönt el a kispadtól, ugyanis három holland kapitányi periódusa alatt összesen 37-szer nyert, így a válogatott legtöbb győzelemmel rendelkező szakvezetője lett.

Advocaatot májusban nevezték ki, miután Danny Blinddel a csapat gyengén szerepelt a világbajnoki selejtezők első felében, ám az együttes a tapasztalt szakember vezetésével is csak a csoportja harmadik helyéig tudott felkapaszkodni, így a 2016-os Európa-bajnokság után a jövő évi vébéről is lemaradt.

Háromszor volt kapitány, 37-szer nyert Fotó: Getty Images

A tréner már a múlt héten bejelentette, hogy a Skócia, illetve a Románia elleni barátságos találkozók után távozik. A búcsú szépre sikerült, hiszen az együttes mindkét meccsét megnyerte.

A holland szövetség egyelőre nem közölte, hogy mikor nevezi meg az új kapitányt.

Olvasói sztorik