Nemzetközi foci

Az angol sztár nem játszik a németek és a brazilok ellen

Combsérülés miatt nem állhat a válogatott rendelkezésére.

A Tottenham Hotspur középpályása, Dele Alli kisebb combsérülés miatt nem léphet pályára az angol válogatott közelgő barátságos mérkőzésein.

Ezt olvastad már?

A Ferencváros bajban van, óriási nagy bajban – reakciók

Mauricio Pochettino vezetőedző megerősítette 21 éves játékosa sérülését, és azt is, hogy emiatt kihagyja vasárnapi, Crystal Palace elleni bajnokit.

Azt egyelőre nem tudni, a válogatott keretben ki helyettesíti majd Dele Allit, aki bizonyára sajnálja, hogy nem szerepelhet Németország és Brazília ellen a Wembleyben. Az angolok előbb pénteken, majd négy nappal később lépnek pályára Londonban.

A Tottenham következő mérkőzése az Arsenal elleni észak-londoni derbi lesz november 18-án, szombaton.

Dele Alli kisebb sérülés miatt nem focizhat Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik