Nemzetközi foci

Ibrahimovic akár vízen is járna, hogy elérje céljait

"Úgy fogok távozni a futballból, ahogyan megérkeztem, nem pedig bicegve."

Zlatan Ibrahimovic kijelentette, az a küldetése, hogy megnyerje a Premier League bajnoki címét és befejezze azt, amit elkezdett a Manchester Unitednél.

A 36 éves csatár azóta nem léphetett pályára, hogy súlyos térdszalag sérülést szenvedett áprilisban, ami így véget vetett első Old Traffordon töltött szezonjának, amely során 46 mérkőzésen 28 góllal segítette csapatát. A Manchester United vezetősége augusztusban úgy döntött, újabb egy évre szerződtetik a svéd klasszist, amelyet követően Ibrahimovic úgy reagált: “Visszatértem, hogy befejezzem, amit elkezdtem.”

OLVASTAD?

Premier League: a gólkirály-jelölt biztosan nem játszhat a rangadón

A Sky Sportsnál dolgozó Arsenal-legenda, Thierry Henry a szombati, Tottenham Hotspur elleni bajnoki rangadó kapcsán beszélgetett vele arról, miért is tért vissza.

– Azt mondtam, azért tértem vissza, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem. Minden, amit felépítettem az első szezonomban – természetesen itt a három kupagyőzelemre gondolok első sorban – nem olyan végszót kapott, amilyet akartam, vagy amilyet bárki is akart volna, különösen a szezon alakulásának fényében. A célom a Premier League. Az a célom, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem ott. Mindent, amibe belekezdtem az első szezonomban, azt a másodikban fogjuk befejezni.

Ibra befejezi, amit elkezdett Fotó: Getty Images

Zlatan Henrynak elismerte, sérülését megelőzően voltak benne kétségek, hogy még meddig folytatja profi pályafutását.

– Abban a pillanatban, amikor megtörtént az eset, sokkal könnyebb volt számomra azt mondani, hogy vissza fogok térni, mert már volt számomra kihívás – folytatta Ibrahimovic. Ebben az jelentette a kihívást, hogy korábban még soha nem volt ilyen súlyos sérülésem, és minden olyan ember, aki egész karrierem során kételkedett bennem, most ismételten arról beszélt, ‘neki vége’, vagy ‘ő már túl öreg’.

– A történtek megváltoztatták az elképzeléseimet, mert ez erőt és célt adott számomra. Kihívás ez számomra, hogy mire vagyok képes és hogy meddig tudom a testem határait feszíteni. Az elmúlt években azt lehet mondani, hogy hezitáltam, mert azon gondolkodtam, hogy még hány évig fogok játszani. De ez a sérülés megkönnyítette a dolgomat. Egy célom van, az pedig nem más, mint hogy visszatérjek és újra játszhassak. Úgy fogok távozni a futballból, ahogyan megérkeztem, nem pedig bicegve. Úgy fogom befejezni, ahogy én akarom befejezni. Ha ehhez a vízen kell járnom, akkor azt is megteszem – idézi Ibra szavait a manutdfanatics.hu

Olvasói sztorik