Nemzetközi foci

Bódog Tamás szövetségi kapitány lehet?

A DVTK edzője a Rangadónak elárulta, hogy hol tart az ügy.

Kedd délután a DVTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy próbajátékra érkezett a Ferencváros korábbi brazil játékosa, Leonardo. A diósgyőriek vezetőedzőjével, Bódog Tamással a 34 éves cselgép jövőjéről is beszélgettünk, valamint azt is megkérdeztük tőle, mit szólt ahhoz, hogy felvetődött a neve a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

Ezt olvastad már?
Magyar Eb-részvétel 2020-ban? Senki sem veheti biztosra

– Csupa jókat hallottam Leonardóról, ezt pedig a nálunk töltött néhány nap alatt is bebizonyította, szenzációs dolgokra képes a labdával – kezdte honlapunknak Bódog. – Megnéztük, mert egyrészt ajánlották is, másrészt pedig én is kíváncsi voltam rá, hiszen mindig jobb, ha az ember saját szemével lát egy játékost, hiába csak pozitívumokat mondtak róla korábban. Így pontosan tudom, mit várhatok majd tőle, ha esetleg úgy alakul, hogy hozzánk kerül. Pillanatnyilag azonban ennyi volt, három napig velünk edzett, csütörtökön hazautazott. Nem azzal a szándékkal került ide, hogy leigazoljuk, csupán kíváncsi voltam arra, hogy igaz-e, amit mondanak róla. Tetszett, amit láttam, de egyértelmű, hogy jelenleg nincs olyan fizikai állapotban, amivel a csapat hasznára lehetne. Meglátjuk, mit hoz a jövő…

Bódog saját szemével is látta, milyen jó játékos Leonardo Fotó: dvtk.eu

Bernd Storck szövetségi kapitány távozását követően napról napra hallani új neveket az utód kapcsán, a jelöltek között pedig megtalálható Bódog Tamás is.

– Minden edző számára megtisztelő, ha felvetődik a neve a sajtóban a szövetségi kapitányi posztra, ez azonban nagyon nehezen lenne összeegyeztethető a diósgyőri munkámmal – folytatta honlapunknak a tréner. – Megterhelő lenne, ha a két posztot egyszerre kellene végeznem, de ez egyáltalán nem aktuális, hiszen ez csak pletyka, amivel nincs is időm foglalkozni, hiszen rengeteg dolgom van a Diósgyőrnél. Nem keresett senki a magyar szövetségtől.

Nem keresték a szövetségtől Fotó: dvtk.eu

A DVTK az előző hétvégén 5-0-ra verte a Vasast, így nagy önbizalommal várhatja a Budapest Honvéd elleni következő fellépést. Bódog hozzátette, négy vereség után jót tett a játékosok lelkének a nagy győzelem, a rengeteg elvégzett munka szerencsére ezúttal győzelemmel is párosult.

– A hangulat jobb, pozitívabb, de előtte, amikor pechesek voltunk és kikaptunk, akkor is rendben volt a hozzáállás és a játék, szenzációsan teljesítettek a fiúk – jelentette ki Bódog Tamás. – Az olyan találkozók után, amikor a játékosok úgy érezték, hogy mindent megtettek, mégis kikaptak, nehéz volt őket motiválni, de olyan erős és jó karaktere van a csapatnak, hogy ez is sikerült. A Honvéd erős és jó együttes, a címvédőről beszélünk, de ennek ellenére a győzelem reményében lépünk pályára, abban pedig biztos vagyok, hogy meglesz az esély a három pont megszerzésére. Maradt bennünk gól, mindig van hová fejlődni, de az 1-0-s győzelemnek is nagyon örülnék. Tisztában vagyunk azzal, milyen veszélyt jelent Eppel Márton és Davide Lanzafame is, ezt hétről-hétre bizonyítják. A Honvédot azonban nem csak két játékos alkotja, ahhoz, hogy ők így tudjanak játszani, kellenek minőségi futballisták mögéjük. Nem véletlenül lettek bajnokok, csapatot alkotnak, nem csak a játékosok jó egyéni képességei miatt érték el a sikert. Jó csapattal mérkőzünk meg, nem csak egyéniségekkel.

Olvasói sztorik