Nemzetközi foci

Ez az edző nem akar a Barcelonánál dolgozni

Szóba hozták a katalán klubbal, de visszautasította a lehetőséget.

Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur menedzsere közölte, hogy soha nem lesz az Barcelona vezetőedzője.

Ezt olvastad már?

“Kölcsönadás lehet a Nagy Ádám-sztori vége”

– Mindig igyekszem becsületesnek lenni, nem szeretek hazudni. Na jó, néha hazudok egy kicsit a feleségemnek, de a médiának soha. Az lehetetlen. Nem lehetnék a Barca edzője, több okból sem, nem kellene mélyen belemenni ezekbe. Remélem, még 10-15 évig maradok a Tottenhamnél. Ha a tulajdonos is úgy akarja, szeretném ezt írásba foglalni – nyilatkozta az argentin szakvezető.

Pochettino 1994 és 2000, majd 2004 és 2006 között az FC Barcelona városi riválisát, az Espanyolt erősítette, amelynek 2009-től 2012-ig vezetőedzője is volt. Valóban kizártnak tűnik, hogy egyszer átvegye a gránátvörös-kék együttes, bár a nyári szünetben őt is megemlítették Luis Enrique lehetséges utódjaként.

Az argentin szakvezető túlságosan kötődik az FC Barcelona helyi riválisához Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik