Nemzetközi foci

Lipcséből érkezik a magyar válogatott megmentője?

A kiszemelt még nem döntött, de semmit sem zár ki.

Az RB Leipzig csapatkapitánya, Willi Orban hosszabb interjút adott a T-Online-de-nek, ahol a válogatottságról is kérdezték a 24 éves játékost.

Kétszeres BL-győztes a láthatáron
Portugál világsztár jöhet Storck helyére

Mint ismert, Orban Németországban született, de lengyel és magyar felmenői is vannak, így bármelyik nemzeti csapatban pályára léphetne a három közül. A bekk nem titkoltan szívesen erősítené a Nationalelfet, Joachim Löw azonban úgy tűnik, továbbra sem számol vele – még a Konföderációs Kupán sem kapott lehetőséget, ahol új játékosokkal kísérletezett a kapitány.

– A válogatott-kérdés miatt nem helyezek magamra nyomást, sőt, időlimitet sem szabtam, meddig kellene erről a kérdésről döntenem. Meglátjuk, mi történik velem a jövőben, addig is a klubcsapatomban szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani. A német válogatottban posztomon topjátékos játszanak, extrát kell nyújtani, hogy közéjük bekerülhesse.

Orban elismerte: csapattársa, Gulácsi Péter mellett Bernd Storckkal is beszélt már a magyar válogatottról.

– Való igaz, Péter kérdezett arról, lenne-e a kedvem a magyar csapatban játszani. Rajta kívül viszont már beszélgettem a magyar válogatott szövetségi kapitányával, Bernd Storckkal is. Kapcsolatban vagyunk, többször beszéltünk telefonon. Ugyanakkor ahogy említettem: döntést még nem hoztam a témában.

Willi Orbant (piros mezben) a kapitány mellett Gulácsi is csábítja Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik