Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool hivatalos honlapján közölte a rossz hírt a szurkolókkal: Sadio Mané súlyos sérülést szenvedett a szenegáli válogatott legutóbbi világbajnoki-selejtezőjén a Zöld-foki Köztársaság ellen.
A klub tájékoztatása szerint a szélvészgyors támadó hat hetet lesz kénytelen kihagyni, ez pedig szinte a legrosszabbkor érintheti a csapatot, hiszen a „vörösök” szombaton a Manchester United ellen lépnek pályára, majd a következő fordulóban a Tottenhamhez utaznak.
Mané jól kezdte a mostani szezont, csapata egyik legjobbja volt, öt fellépésén három gólig jutott, a Manchester City kapusa, Éderson elleni brutális szabálytalansága miatt viszont kétmeccses eltiltást kapott korábban, amit a Burnley és a Leicester elleni ütközetnél töltött le.
