Nemzetközi foci

A világ legjobban fizetett játékosa durván leoltotta a kínai futballt

A csatár nincs jó véleménnyel a színvonalról.

A kínai szuperligában szereplő Sanghaj Senhua csatára, a világ legjobban fizetett labdarúgója, Carlos Tévez kételkedik abban, hogy a kínai labdarúgás sokat fejlődne majd az elkövetkezendő 50 évben.

LÁTTAD?

Madridból akar visszavonulni a Real szupersztárja

A múlt héten kiderült, a Shanghai új vezetőedzője egyelőre nem számol az argentin támadóval, mert túlsúlyosnak tartja. A 33 éves játékost bizonyára érzékenyen érinti a mellőzés, így aztán máris beleszállt a komplett kínai labdarúgásba. A heti 610 ezer fontot kereső Tévez nem a legszimpatikusabb módon oda piszkított, ahonnan enni kap, méghozzá nem is keveset.

– Dél-Amerikában és Európában a játékosok már gyerekkorukban megtanulnak focizni, itt azonban nem ez a helyzet. Ezért technikailag nem is túl jók. Az egész futball teljesen más itt és a szurkolók is másként állnak hozzá. Nem tudom elképzelni, hogy Kína az elkövetkezendő 50 évben felzárkózzon a futballnemzetekhez – hangzott a BL-győztes csatár kíméletlen kritikája.

A Manchester Unitedet és a Juventust is megjárt támadó 2017. januári érkezése óta csupán 15 mérkőzésen játszott a Sanghaj Senhua csapatában, amelynek mezében mindössze 3 gólt szerzett.

Tévez leoltotta a kínai labdarúgást Fotó: Europress

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.