Nemzetközi foci

Új klubot talált a Debrecen legjobbja

Nem volt valami szép Dusan Brkovic és a Loki szakítása.

A lett élvonalbeli Riga FC csapatában folytatja pályafutását Dusan Brkovic, aki az előző szezonban a DVSC legjobbja volt, meg is kapta a Zilahi-díjat – írja a dehir.hu.

A szerb védő 2013 nyarán érkezett Debrecenbe, abban a szezonban bajnok lett, összesen 94 bajnoki meccsen szerepelt és öt gólt szerzett. Szerződése június 30-án járt le, de Szima Gábor klubelnök a megyei napilapnak azt mondta, késve érkezett vissza szabadságáról, ráadásul nem kezelték a sérülését, ennek ellenére szerződést ajánlottak neki. Szima arról is beszélt, hogy a játékos bérigénye alaposan megnőtt, annyit kért, amennyit nem tartottak reálisnak.

Ezt olvastad már?
Balhé Debrecenben: marad az NB I-ben a Loki ásza?

Brkovic a Rangadó.hu-nak azt mondta, nem igaz, hogy sok pénzt akart, s azt állította, készen állt pályára lépni, ennek ellenére próbajátékra kötelezték volna. Úgy nyilatkozott, meghatározó futballista volt a Lokinál, így érzése szerint több tiszteletet érdemelt volna.

Bár Szima Gábor júliusban úgy fogalmazott, nem tettek le róla, hogy Brkovics náluk játsszon, később már nem lehetett hallani arról, hogy tárgyalnak.

Most végérvényesen eldőlt, hogy a szerb védő nem a Lokiban folytatja. Az is igaz, hogy Brkovic sokáig nem talált új csapatot, az igazolási időszak után szerződtette a Riga FC. A 28 éves játékos értékét 400 ezer eruróra becsüli a Transfermarkt.de, ami százezer euróval több, mint amikor Debrecenbe érkezett.

Ezzel holtversenyben ő a legértékesebb játékosa a Riga FC-nek, amely jelenleg negyedik a lett bajnokságban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik