Nemzetközi foci

Serie A: bajnokjelölt ellen futballozhat Nagy Ádám

A Bologna hazai pályán játssza a forduló zárómeccsét.

A vasárnap délutáni Lazio–AC Milan mérkőzés emelkedik ki az olasz bajnokság harmadik fordulójának programjából, melyet a Napoli bolognai vendégjátéka zár le vasárnap este.

A nyáron több mint 200 millió euróból megerősített milánóiak szurkolóik elvárásainak megfelelően kezdték a szezont, legalábbis ami a pontok számát illeti. Vincenzo Montella együttese előbb a Crotone, majd a Cagliari ellen is győzni tudott, ám míg a nyitókörben fölényes, 3-0-s sikert aratott, addig a második fordulóban csak váratlanul nehezen, 2-1-re győzött.

Ezt olvastad már?
Visszavonult Messi egyik leghíresebb csapattársa

A piros-feketék a két könnyebb ellenfél után az idény első igazán komoly kihívása előtt állnak. A Lazio évek óta stabil élcsapatnak számít, az előző szezont a Serie A negyedik helyén zárta, az Olasz Kupában pedig csak a döntőben kapott ki, míg új idényt a Juventus elleni, meglepően sima Szuperkupa-sikerrel nyitotta.

A válogatott szünet ezzel együtt minden bizonnyal jól jött a fővárosi csapatnak, mivel a bajnoki nyitány nem sikerült jól, az újonc SPAL-lal 0-0-ra végzett az együttes, majd a nála szintén jóval gyengébb játékerőt képviselő Chievót is csupán egy hajrában szerzett góllal verte 2-1-re.

A Lazio és az AC Milan legutóbb februárban csapott össze egymással Rómában, akkor 1-1 lett a végeredmény.

Nagy Ádám az egyik legjobb olasz csapat ellen léphet pályára Fotó: Europress/AFP

A legutóbbi hat kiírást megnyerő Juventus a Milanhoz hasonlóan két sikerrel nyitott, és szombaton folytathatja győzelmi sorozatát, mivel a Chievót látja vendégül.

A szintén százszázalékos Internazionale az újonc SPAL-t fogadja, míg a Napoli Nagy Ádám együtteséhez, a Bolognához látogat. A magyar válogatott középpályás az első két fordulóban nem jutott szóhoz, nagy kérdés, hogy a dél-olasz csapat ellen bizalmat szavaz-e neki Roberto Donadoni vezetőedző.

A legutóbb ezüstérmes AS Roma a második fordulóban kikapott az Internazionalétól, s a hétvégén sem számíthat könnyű mérkőzésre, mivel a két győzelemmel startoló Sampdoria vendégeként lép pályára.

Serie A, 3. forduló:

Szombat:

Juventus–Chievo 18 óra

Sampdoria–AS Roma 20.45

Vasárnap:

Internazionale–SPAL 12.30

Atalanta–Sassuolo 15 óra

Cagliari–Crotone 15 óra

Hellas Verona–Fiorentina 15 óra

Lazio–AC Milan 15 óra

Udinese–Genoa 15 óra

Benevento–Torino 18 óra

Bologna–Napoli 20.45

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!