Nemzetközi foci

Elcsalta a spori, újrajátsszák a vb-selejtezőt – VIDEÓ

A győztes fellebbez, nem akar ismétlést.

FRISSÍTVE!

A Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség (SAFA) arra készül, hogy fellebbez a nemzetközi szövetség (FIFA) ítélete ellen, mely szerint újra kell játszani a Szenegál elleni világbajnoki selejtezőmérkőzést.

– Nem fogadjuk el a határozatot. Ha minden mérkőzést újrajátszanánk, amelyen a bíró hibázik, soha nem lenne vége egyetlen sorozatnak sem – áll a SAFA-elnök Danny Jordaan közleményében. A sportvezető felhívta a figyelmet, hogy a játékvezetőt a FIFA jelölte ki az összecsapásra, így ez az ügy a szervezet és Lamptey harca, nem az övék.

A FIFA jövő héten dönt az újrajátszás pontos időpontjáról, de az biztos, hogy a novemberi játéknapok valamelyikén lesz a mérkőzés – abban az időszakban a két csapat Szenegálban is összecsap egymással.

Előzmények:

Majd’ egy éve, 2016 novemberében játszották le a Dél-Afrika–Szenegál világbajnoki selejtezőt, ahol a hazaiak végeredményben 2-1-es győzelmet arattak. A dél-afrikaiak vezető találata igazán érdekes körülmények között született, a játékvezető ugyanis egy teljesen ártalmatlan szituáció után mutatott a büntetőpontra, amelyet aztán a hazaiak értékesítettek (lentebb videón a jelenetsor).

Ezt olvastad már?
Tizenhat év után távolították el a magyar válogatott hangját

Idén márciusban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség örökre eltiltotta a bíráskodástól Joseph Lampteyt, aki aztán a CAS-nál (Nemzetközi Sportdöntőbíróság) fellebezett, de ők is helyben hagyták a döntést.

Kiderült, a találkozót napra pontosan egy évvel később, 2017. november 12-én játsszák újra a csapatok.

https://www.youtube.com/watch?v=vPAQe4rl6qo

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik