Nemzetközi foci

A szurkolók szerint egyértelmű, kinek kell kezdeni Szalai helyett

Lezárult a szavazás. Olvasóink döntöttek arról, hogy ki rohamozzon Portugália ellen.

Csütörtök este a Lettország elleni világbajnoki-selejtezőn sajnos egyik alapemberét veszítette a magyar válogatott, a 66. percben ugyanis Szalai Ádámot sérülés miatt le kellett cserélni. Utólag kiderült, a Hoffenheim támadója részleges izomszakadást szenvedett, így kénytelen kihagyni a Portugália elleni ütközetet vasárnap este.

Ezt olvastad már?
A Fradi portugál légiósa is súgott Ronaldóéknak

Helyére három csatár pályázik, Bernd Storck szövetségi kapitány Priskin Tamással, Böde Dániellel vagy Eppel Mártonnal küldheti csatába a magyar csapatot. A német tréner a szombat esti sajtótájékoztatóján elmondta, még nem tudja, kit nevez a kezdőbe.

A Rangadón azonban elmondhatták a véleményüket olvasóink is, hiszen szavazást indítottunk arról, hogy ki lenne a legjobb megoldás Szalai helyett. A voksolás lezárult, ez alapján pedig olvasóink 56 százaléka Böde Dánielt látná a kezdőben vasárnap este, őt követi a sorban Priskin Tamás, majd pedig Eppel Márton.

Te kit tennél a kezdőbe Szalai helyett a portugálok ellen?

Böde Dánielt: 847
Priskin Tamást: 328
Eppel Mártont: 229
Valamelyik támadó középpályást: 96

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.