Nemzetközi foci

Elhappolnák a Chelsea elől Vardyt

Méghozzá az Everton, amely Wayne Rooney csatártársát keresi.

Ronald Koeman, a liverpooli csapat menedzsere nyáron nem kevesebb mint 150 millió fontot költött már igazolásokra, de úgy érzi, egy csatárra még szüksége van a csapatának.

Még egy átigazolási pletyka

Dolbergért tehet ajánlatot a Dortmund

A hírek szerint a Chelsea is kész 40 millió fontot adni a Leicester támadójáért, de úgy tűnik, az Everton nem hagyná annyiban a dolgot és többszereplőssé tenné a Vardyért folyó küzdelmet.

Vardy gólerősségére sokaknak szüksége lehet Fotó: Europress/AFP

A 30 éves csatár tavaly hosszabbította meg szerződését a 2016-os bajnokcsapattal, ennek értelmében a gázsija heti 100 ezer fontra emelkedett, de nyilván tudja, hogy ennél jóval többet kereshetne más csapatoknál – arról nem is beszélve, hogy a Leicesterrel aligha álmodhat újra nagy sikerekről.

Koeman nem az első nagy nevet dobja be a nyáron: korábban hallani lehetett róla, hogy a Crystal Palace belga válogatott csatárát, Christian Bentekét szerette volna az Evertonhoz csábítani, illetve az Arsenaltól Olivier Giroud-t is kékbe öltöztette volna.

Olvasói sztorik