Nemzetközi foci

“Nem maradhatok csendben” – Ronaldo kiakadt az eltiltásán

A Real Madrid portugál ásza rendesen odaszúrt a spanyol szövetségnek.

Néhány órája elsőként számoltunk be róla, hogy a spanyol szövetség helyben hagyta a Cristiano Ronaldóra kiszabott ötmeccses eltiltását. A portugál ász az Instagramon reagált a friss hírre, szerinte nevetséges és túlzó hajszát folytat ellene a szövetség. Íme!

Ezt olvastad már?

Hivatalos: világsztárt igazolt a Juventus

– Nem maradhatok csendben ebben a helyzetben, öt meccs!!! Túlzó és nevetséges ez a hajsza. Köszönöm a csapattársaimnak és a szurkolóknak a támogatást – írta fotója mellé Ronaldo az Instagramon.

Mint ismert, a Real Madrid portugál ásza a vasárnapi, Barcelona elleni Spanyol Szuperkupa-döntőn jutott a kiállítás sorsára. Első sárga lapját azért kapta, mert bombagólja után levette a mezét, majd két perccel később az Umtitivel való ütközés nyomán elesett a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig úgy ítélte meg, hogy CR7 színészkedett, amiért megkapta második sárgáját is. Az ítéleten felbőszült aranylabdás klasszis ezt követően meglökte a bírót, a szövetség valószínűleg ezért rótt rá ekkora büntetést.

Ronaldo kiakadt az eltiltásán Fotó: Europress/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.