Nemzetközi foci

Németh és az esélyek: erős konkurencia a támadószekcióban

Az amerikai foci magyar szakértője kiemelte: a Revs szurkolóit meglepte az új igazolás.

A magyar MLS-kontingens létszáma néhány nap alatt megduplázódott. Stieber Zoltán helyzetét már elemeztük a Jenkifoci szakértőjével, Kun Tamással, ezúttal pedig Németh Krisztián lehetőségeiről beszélgettünk.

– Talán az utolsó utáni pillanatban, de Németh Krisztián érkezését megerősítette új klubja, a New England Revolution. Meglátása szerint jó helyre került?

– Ha azt vesszük figyelembe, hogy a New England alapvetően támadófutballt játszik, ráadásul kifejezetten kreatív játékosokkal, akkor igen, ez tökéletes, ösztönző környezet Németh Krisztián számára. Viszont ha azt nézzük, hogy a Revs támadói között micsoda tülekedés volt már Németh érkezése előtt is a csapatba kerülésért, akkor kicsit furcsa döntésnek tűnhet a New England részéről a magyar csatár megszerzése.

Nem a játékos döntése volt

– A massachusettsi csapat jelenleg öt-hat olyan válogatott szintű támadóval rendelkezik, akik a Németh által preferált posztokon bevethetők. Ám ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy az al-Garafától távozó csatár részéről nem saját döntés volt a célállomás kiválasztása. Nem ő választotta a New Englandet, nem is tehetett volna így. Mivel Németh korábban már játszott az MLS-ben, ezért a liga szabályai szerint csak az „allokációs lista” nevű transzfermechanizmussal kerülhetett vissza a bajnokságba. Az a csapat kaphatta meg a játékjogát, aki megszerezte ennek a listának az első helyét. Eredetileg a Columbus Crew birtokolta az első helyet, de ezzel a pozícióval a liga szabályai szerint „üzletelni” lehet, így eladhatják azt egy másik klubnak. A hírek szerint három csapat érdeklődött: Németh korábbi csapata, a Kansas, valamint a végül Stiebert szerződtető D.C. United és a New England tárgyalt velük, végül utóbbi csapat vásárolta meg az allokációs lista első helyét. Így kötött ki náluk Németh Krisztián.

Kun Tamás elemezte Németh Krisztián helyzetét Fotó: DIGI Sport, Reggeli Start

– Érdekes lesz tehát látni, milyen poszton számít majd rá Jay Heaps vezetőedző a támadójátékosoktól hemzsegő Revsben. Az biztos, hogy a New England szurkolóit meglepte az új igazolás. A különböző fórumokat olvasva általános vélemény, hogy inkább a hátsó alakzatba vártak erősítést, mintsem előre. Heaps edző azonban Németh megszerzését követően hangsúlyozta: nagyon elégedett a Kansasben nagy sikereket elérő támadó megszerzésével, akinek a jelenléte tovább növelheti majd a versenyhelyzetet a csatársorban.

– Németh visszatérő a ligába, tehát ismeri a „terepet”, mindezek tudatában mire lehet képes új csapata színeiben? Korábban a Sporting Kansas Citynél villogott és igazi sztár volt, hasonló remek folytatást várhatunk tőle a New Englandnél is?
– Mivel korábban már játszott az MLS-ben, Németh számára minden bizonnyal rövidebb lesz az akklimatizációs idő, mint mondjuk a D.C. Unitedhez szerződő Stieber Zoltán esetében. Németh ‒ Stieberrel ellentétben ‒ már ismeri az MLS-lét minden csínját-bínját. Tudja, miként lehet jó fizikai állapotban maradni a többórás repülőutak és meccsről-meccsre változó éghajlat, páratartalom, tengerszint feletti magasság mellett. Ismeri a stadionokat, tudja, hol milyen minőségű a gyep vagy éppen a műfű. Ismeri az ellenfeleket is, hiszen a keretek nem cserélődtek ki annyira az elmúlt két évben és csak két új csapat csatlakozott. Ezek tehát mind előnyösek Németh számára.

Egyenlőtlenség, állandó változás

– Az viszont nagy különbség, hogy amíg a Sporting Kansas City esetében egy teljesen kész szerkezetbe érkezett utolsó kirakós darabként, addig a New England esetében ez koránt sincs így. Ahogy korábban is említettem: a csapat kerete meglehetősen egyenlőtlen, a felállás állandóan változó. Amíg a Németh fémjelezte 2015-ös Kansas szinte egész évben kizárólag 4-3-3-as formációban játszott, addig a Revs az idei szezon kétharmadához érve már három különböző – 4-1-2-1-2, 4-2-3-1, 4-1-4-1 – felállással kísérletezett. Heaps érthető okokból főleg a támadójátékosok különböző kombinációt váltogatta előszeretettel.

Ezt olvasta már?
A Jenkifoci szakértője: „Nem kérdés, Stieberre vezérszerep vár!”

– Milyen szerep juthat neki új csapatában? Milyen konkurenciával nézhet szembe?
– Ami a klasszikus csatárokat illeti, a Forradalmárok keretéhez tartozik a liga korábbi társgólkirálya, Kei Kamara, valamint a huszonhatszoros amerikai válogatott Juan Agudelo. Mindketten egyaránt nyolcgólosak az idei szezonban, ezzel házon belül társgólkirályok.

–De Németh a szélen is bevethető, a Kansasben is ott számítottak rá – érvelhetnénk. Nos, a széleken ott van a csapatot már négy szezon óta szolgáló, a hétvégén is gólt szerző Teal Bunbury, az amerikai válogatottba az Aranykupán góllal és gólpasszal berobbanó Kelyn Rowe, valamint a klub saját nevelésű csillaga, az uruguayi utánpótlás-válogatott Diego Fagundez. Őket a liga egyik legjobb karmestere, az amerikai válogatott Lee Nguyen irányítja a pályán, aki Agudelóhoz és Kamarához hasonlóan nyolcgólos – hat gólpassz mellett.

Sok riválissal kell megküzdenie

– Nehéz megjósolni, hogy milyen szerep vár majd Krisztiánra, hiszen – ahogy említettem – a csapat szerkezete is sűrűn változik. Megítélésem szerint a legvalószínűbb, hogy a magyar csatár Kei Kamara éktársaként juthat lehetőséghez, ez esetben Juan Agudelóval kell majd versenyre kelnie a posztért. A másik opció, hogy a szélsőként kerül bevetésre, ennél a forgatókönyvnél Bunbury és Fagundez lehetnek majd a nagy riválisai.

Németh újra az MLS-ben Fotó: Twitter

– 2014 decemberében igazolt a Sporting Kansas Cityhez – ahol imádták a szurkolók –, onnan pedig 2016 januárjában távozott az al-Garafához. Meglátása szerint tévesen döntött a katari kitérővel?
– A kérdés megválaszolása előtt le kell szögezni, a kansasi klubvezetés és Németh Krisztián, valamint képviselői is mást állítanak a 2015-ös szakításról. A kansasiek szerint Németh anyagi igényei akadályozták a közös folytatást. Ezzel szemben a magyar oldal szerint Németh nem akart távozni, de a Kansas túl akart adni rajta, busás bevételt remélve. A teljes igazság talán félúton van, de valószínűleg sosem derül ki.

Szakmailag visszalépés volt Katar

– A katari kitérő értékeléséhez szét kell választani a szakmai és anyagi szempontokat. Azt hiszem, azzal nehéz vitatkozni, hogy szakmailag nem volt előnyös ez a kitérő. A katari bajnokság jelenleg messze el van maradva az MLS mögött, legyen szó a játék színvonaláról, a hazai és légiós játékosok minőségéről, a nézőszámról, vagy a nemzetközi elismertségről. Ennek kapcsán érdemes felidézni Bölöni László emlékezetes mondatait a katari körülményekről. A romániai magyar szakvezető 2015-ben úgy fogalmazott az Indexnek adott nyilatkozatában, hogy aki beteszi a lábát a dohai reptérre, az máris értéktelenebb játékos lesz, pedig még csak bele sem rúgott a labdába. A korábban Katarban is dolgozó Bölöni szerint a minőségi csapattársak és ellenfelek híján a játékosok teljesítménye visszaesik. Érdemi haszonnal járó edzéseket nem lehet tartani. Továbbá mivel szurkolók sincsenek a lelátókon, a külső motiváló erő is hiányzik. Szóval nehéz lenne olyan érvrendszert felállítani, ami alapján szakmai előrelépésnek lehetne minősíteni Németh katari kirándulását.

– Ám léteznek anyagi szempontok is, amelyeket figyelembe véve már árnyaltabb a kép: Németh a hírek szerint a kansasi keresete hatszorosát, azaz évi másfél millió dollárt tett zsebre az al-Garafánál. Ekkora fizetést akkor sem tudott volna biztosítani neki a Kansas, ha minden anyagi forrást mozgósít a megtartásához. Ez ugyanis több mint kétszerese a legjobban fizetett kansasi játékos, a csapatkapitány Matt Besler éves bérének.

A New England Revolution mezében is sztár lesz? Fotó: Twitter

– Stieber új csapatához hasonlóan a New England Revolution is gyengén kezdte a szezont, utolsó előttiek a tabellán. Meglátása szerint – már Némethtel a fedélzeten – mire lehetnek képesek a most futó idényben?

– Szerencsére a New England nincs olyan kilátástalan helyzetben, mint a fővárosiak. Tizenegy fordulóval a vége előtt a 29 pontos Revolutiont mindössze hat pont választja el a rájátszást érő hatodik helytől. Ha Jay Heaps edző megfejti a támadóharmad furfangos rejtvényét, akkor irányítása mellett a liga egyik legveszélyesebb csatársora állhat össze – remélhetőleg Németh Krisztián hathatós közreműködésével. Ebben az esetben a gólerős és kreatív játékosok ellensúlyozhatják a védelem hiányosságait, a rövidtávon működőképes rúgj eggyel több gólt-elvet követve. Hogy ez elég lesz-e a rájátszáshoz? Idén pokolian kemény harc dúl a Keleti-főcsoportban, de egy szerencsés körbeverés megnyithatja az utat a gólveszélyes Forradalmárok előtt.

Olvasói sztorik