Légiósok

„Nem kérdés, Stieberre vezérszerep vár!”

Újabb magyarok érkezhetnek az MLS-be, hiszen Stieber leigazolásában szerepet játszott az is, hogy honfitársaink eddig kifejezetten jól teljesítettek az amerikai profi ligában – véli a szakértő.

Újabb magyar taggal bővült az MLS-kontingens, Stieber Zoltán ugyanis a német másodosztályú Kaierslauterntől a D.C. Unitedhez igazolt. A Rangadó.hu friss transzfer kapcsán a magyar szélső helyzetéről, lehetőségeiről beszélgetett a Jenkifoci szakértőjével, Kun Tamással.

– Amit napok óta sejteni lehetett, beigazolódott: Stieber Zoltán a D.C. Unitednél folytatja pályafutását. Meglátása szerint jól döntött a magyar szélső, hogy angol majd különböző német klubok után az MLS-be igazolt?
– Stieber Zoltánt egy remek képességű, technikás és intelligens játékosnak tartom, aki a magyar futball jelenkorát figyelembe véve dicséretes pályafutást tudhat magáénak – kezdi az amerikai foci magyar szakértője. – Ne feledjük, a világ egyik legerősebb bajnokságában, a Bundesligában eljutott ötven lejátszott találkozóig. Mellette pedig világ egyik legszínvonalasabb másodosztályában, a tömött lelátókról és nagy tempóról ismert Bundesliga kettőben is bizonyíthatta képességeit, ahol a százharmincas mérkőzésszámot ostromolta, 26 gólt szerezve és 38 gólpasszt kiosztva. Németországban tehát letette a névjegyét, még ha a nagy áttörés el is maradt. Megmaradt zongoracipelőnek, akire nyugodtan rábíznak egy feladatot, de egy egész csapatot már nem. Talán ezért járt meg oly sok együttest, mert ő maga is próbálta áttörni ezt a gátat. Ebből a zongoracipelői státuszból léphet most ki a D.C. Unitednél. Itt ugyanis nem egy lesz a sok játékos közül, hanem ő lehet majd az egyik vezér. Sőt, nem kérdés, neki kell majd az egyik vezérnek lennie! Az MLS kezdeti éveiben sztárcsapatnak számító, sokszoros bajnok United nehéz időket élt meg az elmúlt esztendőkben, jelenleg sereghajtók a bajnokság összetett tabelláján. A klubvezetés azonban úgy döntött, a jövőre felépülő új saját stadionjukba már úgy akarnak beköltözni, hogy ismét bajnokesélyesként legyenek számon tartva. Ennek jegyében alaposan átalakították az MLS összetett tabellájának utolsó helyén álló csapat keretét a nyári átigazolási időszakban. Több játékostól megváltak és nívós labdarúgókat igazoltak: a magyar válogatott, Eb-résztvevő Stieber Zoltán mellett érkezett az amerikai utánpótlás-válogatott védekező középpályás Russel Canouse a Hoffenheimtől, valamint a friss CONCACAF Aranykupa-győztes amerikai válogatott Paul Arriola a mexikói Tijuana együttesétől. Mindketten egyaránt huszonkét évesek, tehát abszolút a jövő emberei. Ugyanakkor életkoruk dacára Stieberrel karöltve komoly felelősség lesz a vállukon, hogy felidézzék a fővárosi franchise dicső múltját.

Kun Tamás szerint Stieber Zoltán vezér lehet új csapatában Fotó: DIGI Sport, Reggeli Start

– Hogy ítéli meg, feküdhet az amerikai stílus Stiebernek?
– Ahogy említettem, Stiebert technikás játékosnak tartom, ami minden bizonnyal előnyére válik majd az MLS-ben. Ha a munkabírása is igazodik majd az MLS által támasztott kihívásokhoz, akkor villoghat majd igazán Amerikában. Ez lesz az igazán nagy feladat, hiszen a Németországban töltött évek alatt nem tapasztalhatott meg hasonló körülményeket. Meccsről-meccsre változó éghajlati viszonyok, többórás repülőutak, állandóan változó páratartalom és tengerszint feletti magasság, műfüves pályák… Mind-mind olyan tényezők, melyekkel ilyen rendszerességgel még nem találkozott pályafutása során. Ezért türelmesnek kell lenni vele kapcsolatban, az első időszakban nem reális elvárás, hogy mérkőzésről-mérkőzésre lője a gólokat és adja a gólpasszokat. Mindez azért sem lenne egyszerű feladat neki, mert ahogy korábban említettem, némileg kicserélődött a keret a nyári átigazolási időszak hajrájában, idő kell ahhoz, míg az újak összeszoknak. Viszont ha ez megtörténik, akkor egészen veszélyes gépezet lehet a D.C. United. Ben Olsen vezetőedző ugyanis konkrét posztra, eddig lyukas pozíciókba igazolta az újakat, velük együtt beindulhatnak az eddig nem illeszkedő fogaskerekek. A csapat várhatóan 4-2-3-1-es felállásban játszik majd, Stieber a bal oldali támadó középpályás lehet ebben a szerkezetben, mellette középen a Boca Juniorst és az Estudiantest is megjárt ifjú argentin irányítóval, Luciano Acostával, a jobb szélen pedig Paul Arriolával. Hármójuk feladata lehet majd a gólok előkészítése. Izgalmas! Ez a jelző, ami az elmúlt években nem volt jellemző a D.C. Unitedre.

– Sajtóhírek szerint a klub legjobban kereső játékosa lesz a magyar. Mire számíthatunk, mit várhatunk Stiebertől az MLS-ben? Vezérszerep juthat neki a Unitednél?
– Paul Arriola leigazolásával már nem biztos, hogy Stieberé a legnagyobb bér, a két játékos nagyjából hasonló összeget kereshet. Ez megközelítőleg évente egymillió dollár – havonta 83 ezer dollár, vagy 71 ezer euró –, ami egyébként az európai topligákban nem számít kimagasló fizetésnek. A Bayern Münchenben tavaly peremembernek számító, Schalkénak kölcsönadott, majd azóta a klubtól távozó Holger Badstuber egy hét alatt megkereste ezt az összeget. Ettől függetlenül az tagadhatatlan, hogy a D.C. Unitedben Arriola és Stieber fizetése kimagasló, így az ezzel járó felelősség terheit is viselniük kell. Húzóemberként számítanak rájuk, viszont a két támadó középpályás között legalább megoszlik ez a teher, ez pedig mindkettőjük dolgát megkönnyítheti.

Stieber Zoltán játékintelligenciájával és passzjátékával tűnhet ki Fotó: dcunited.com

– Mik azok az erények, amelyiket kamatoztathat meglátása szerint új csapatában?
– Dave Kasper klubigazgató és Ben Olsen vezetőedző is Stieber játékintelligenciáját és remek passzjátékát emelte ki, amikor a sajtónak jellemezték a játékost. Kasper az MLS hivatalos rádióműsorában egyenesen úgy fogalmazott, hogy a magyar játékos „döbbenetesen kiugró” statisztikai mutatókkal rendelkezik a támadóharmadban. A D.C. statisztikai analízissel foglalkozó munkatársai hívták fel a klubigazgató figyelmét arra, hogy kiszemeltjük milyen gyakran oszt ki kulcspasszokat a tizenhatos előterében. Stieber a német második vonalban 26 gólt lőtt és 38 gólpasszt adott. Az Aachen színeiben volt olyan szezonja, amikor minden második mérkőzésén fűződött egy assziszt a nevéhez. A D.C. Unitedben is hasonlót várnak tőle, valamint azt, hogy a bal szélről a pálya közepe felé törve néha saját maga fejezze be az akciókat.

– Gyengén kezdte a szezont a négyszeres MLS-bajnok, meglátása szerint – már Stieberrel a fedélzeten – mire lehetnek képesek a most futó idényben?
– Ahogy említettem, a mostani igazolások alapvetően a jövő szezonra történő alapozást szolgálják. A D.C. United a klub dicső múltjához méltó teljesítménnyel akar majd beköltözni majd az új stadionba. Ben Olsen vezetőedző azonban sajtó munkatársainak elmondta, a távlati tervek nem jelentik azt, hogy az idei szezont feladták volna. Olsen szerint mindenki leírta már őket a 2017-es szezon kapcsán, ő azonban nem ilyen pesszimista. Első feladatának azt tekinti, hogy a D.C. United újra tényező legyen a bajnokságban, a közben megszerzett pontok pedig akár egy késői playoff-hajrát is eredményezhetnek. Ha a Keleti Konferencia tizenegyedik helyén álló csapat oda tudna érni az első hat hely egyikére, akkor indulhatna a rájátszásban, ott pedig bármi megtörténhet. Ne feledjük, tavaly a Seattle Sounders is sereghajtó volt a nyár egy bizonyos időszakában saját főcsoportjában, aztán mégis bejutottak a rájátszásba és meg is nyerték a bajnokságot. És hogy ők minek köszönhetően indultak el felfelé?! Nos, akárcsak a D.C. United, ők kulcspozíciókba igazoltak fontos játékosokat a nyári átigazolási időszakban, 2016 nyarán érkezett például Seattle-be az uruguayi válogatott középpályás Nicolas Lodeiro. Stieber is kiválthatja a Lodeiro-hatást? Ez a nagy kérdés!

Így fogadták a szurkolók a magyar játékost Fotó: Twitter

– El tudja képzelni, hogy Nikolics, Sallói, Stieber és a visszatérő Németh Krisztián példáját követve, akár már a következő átigazolási szezonban is újabb magyarokkal bővül az MLS-kontingens?
– Nincs kizárva. Az előbb említett rádióinterjúban a D.C. klubigazgatója maga is kiemelte, hogy Stieber leigazolásában szerepet játszott az is, hogy a magyarok eddig kifejezetten jól teljesítettek az MLS-ben. A bajnokságban villogó honfitársaink ráirányítják az amerikai piac figyelmét a magyar futballistákra, ahogy ez a hatás visszafelé is lezajlott: egyre több magyar néző kíváncsi az MLS-re. Így a magyar labdarúgók jó teljesítményével mindenki jól jár.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik