Nemzetközi foci

Götze legkorábban az új szezonban térhet vissza – hivatalos

Ebben az idényben már biztosan nem lép pályára a német világbajnok.

A Borussia Dortmund hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2016-2017-es szezonban Mario Götze már biztosan nem léphet pályára. Ha mint a tervek szerint halad, a 24 éves német világbajnok várhatóan nyár elején kezdheti meg a futóedzéseket, majd végezhet újra teljes értékű munkát csapattársaival.

– A Borussia Dortmund – Mario Götze tízmilliós rajongótáborának nevében is – mielőbb felépülést kíván a játékosnak – nyilatkozta Hans-Joachim Watzke, a BVB sportigazgatója. A klub beszámolója szerint Götze célja, hogy az új, 2017-2018-as szezonra felépüljön és teljes értékű, hadra fogható játékosként erősítse a Borussiát.

Előzmények:

Az elmúlt hetekben a világbajnok focista folyamatosan izomproblémákkal küszködött, aminek következtében az orvosok egy átfogó belső vizsgálatot végeztek el rajta, hogy megtalálják a lehetséges okokat. Ennek következtében kiderült, hogy Götze anyagcserezavarban szenved, emiatt nem volt bevethető már az elmúlt időszakban sem.

Olvasói sztorik