Nemzetközi foci

Fantasztikus nevekkel pótolná Miliket a Napoli

Anelka, Osvaldo, Klose és Adebayor is a kiszemeltek között.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy arról a Rangadó.hu is beszámolt, a lengyelek Dánia elleni vb-selejtezőjén megsérült Arkadiusz Milik, a Napoli csatára. Az idén már hét találatnál járó támadó hosszabb kihagyás elé néz, így klubjának gyorsan meg kell találnia utódját.

Októberre jellemzően már nem sok ilyen kaliberű szabadügynök marad a piacon, de az olaszoknak abból a szempontból szerencséjük van, hogy idén még most is van kik közül válogatniuk.

Kevésbé valószínű, hogy a Napoli a 37 éves Nicolas Anelka reaktiválásban látná a megoldást, ám az Ansa szerint ez sem lehetetlen (a francia vándormadár legutóbb 2015-ben futballozott profi szinten, méghozzá Indiában).

Másik három kiszemeltjük viszont még többé-kevésbé játékban lehet. A 38 éves Miroslav Klose a nyáron távozott a Laziótól és bár hivatalosan még nem vonult vissza, azóta nem talált magának újabb csapatot.

Jóval fiatalabb nála a még csak 32 éves Emmanuel Adebayor, akinek a jelek szerint érdemi pályafutása ugyan már szezonokkal ezelőtt véget ért (utoljára 2013-14-ben, a Tottenham színeiben jutott 10 gól fölé), most mégis kaphat egy esélyt. A togói legutóbb, tavasszal a Crystal Palace-t erősítette.

Alig lépte át a 30. életévét az olasz Dani Osvaldo. Az argentin származású 14-szeres válogatott játékos legutóbb a Boca Juniorsnál szerepelt, de májusban távozott, miután a klub trénere az öltözőben dohányzáson kapta.

Nevek alapján tehát remekül tudná pótolni Miliket a Napoli, de jó kérdés, hogy a felsoroltak közül ki az, aki a legközelebb áll ahhoz, hogy azonnal bevethető játékos legyen. Néhány nap múlva kiderül…

Olvasói sztorik