Nemzetközi foci

Buffon hibája és egy tizenegyes után döntetlen lett a rangadó

Hiába voltak fölényben a spanyolok Olaszországban. A horvát Mandzukic mesterhármas lőtt Koszovóban.

Kapcsolódó cikkek

Csütörtöktől jövő keddig 54 mérkőzést rendeznek a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatában – ebből kilencet ma játszottak.

A D csoportban az osztrákok fordulatos meccset játszottak Wales ellen, és szép gólok mellett megosztoztak a pontokon. Szerbia idegenben, Írország hazai pályán érvényesítette a papírformát. Elképesztő a tülekedés, négy négypontos csapat van a csoportban.

A G jelű hatosban az egész hétvége legnagyobb rangadója volt az olaszok és a spanyolok összecsapása. Négy éve, az Eb-döntőben a spanyolok, az idei Eb-n viszont az olaszok nyertek, most 1-1-es döntetlenre végeztek. Az első 75 percben a vendégek lefocizták Bonucciékat, de gólt csak Buffon tőle ritkán látható hibája után tudtak szerezni. Ezt De Rossi tizenegyesével egyenlítették ki a kék mezesek, és végül olyan nyomás alá helyezték De Gea kapuját, hogy a spanyolok örülhettek az iksznek.

Az I csoportban Izland a hosszabbításban fordított, a horvátok Mandzukic mesterhármasával gáláztak, a török-ukrán meccs pedig döntetlenre végződött.

Vb-selejtezők, európai zóna, 2. forduló:

D csoport:
Ausztria–Wales 2–2 (1–2)
Gólszerzők: Arnautovic (28., 48.), ill. Allen (22.), Wimmer (öngól, 45.).
Moldova–Szerbia 0–3 (0–2)
Gólszerzők: Kosztics (19.), Ivanovics (37.), Tadics (60.).
Írország–Grúzia 1–0 (0–0)
Gólszerzők: Coleman (56.).

G csoport:
Macedónia–Izrael 1–2 (0–2)
Gólszerzők: Nesztorovszki (63.), ill. Hemed (25.), Ben Haim (43.).
Olaszország–Spanyolország 1–1 (0–0)
Gólszerzők: De Rossi (11-esből, 82.), ill. Vitolo (55.).
Liechtenstein–Albánia 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Jehle (öngól, 12.), Balaj (71.).

I csoport:
Izland–Finnország 3–2 (1–2)
Gólszerzők: Arnason (37.), Finnbogason (90.), Sigurdsson (96.), ill. Pukki (21.), Lod (39.).
Törökország–Ukrajna 2–2 (1–2)
Gólszerzők: Tufan (45.), Calhanoglu (11-esből, 81.), ill. Jarmolenko (11-esből, 24.), Kravec (27.).
Koszovó–Horvátország 0–6 (0–3)
Gólszerzők: Mandzukic (6., 24., 35.), Mitrovic (68.), Perisic (83.), N. Kalinic (92.).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik