Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megrekedt a magyar klubfutball: se előre, se hátra

Szerencsére nem tudunk elég rosszak lenni ahhoz, hogy elveszítsük a harmadik EL-indulónkat.

Kapcsolódó cikkek

A magyar klubfutball viszonylag kiegyensúlyozottan gyenge szereplése miatt semmi esély nem mutatkozik arra, hogy a közeljövőben csapataink eggyel többen indulhassanak Európában, vagy legalábbis későbbi selejtezőkörben kapcsolódhassanak be a nemzetközi kupákba. A jó hír az, hogy gyakorlatilag olyan rosszak sem lehetünk, hogy ennél kevésbé kedvező pozícióba kerüljünk, ami részben annak köszönhető, hogy ennél lejjebb már csak nyolc olyan ország van, amely még így is fényévekre van a mieinktől.

Az észak-írek szintjére nem fogunk visszacsúszni

Kezdjük a rosszabbik lehetőséggel, vagyis a visszacsúszással. Az UEFA 54 tagállamának középmezőnye és alsó középkategóriája ugyanoda tartozik, ahová mi, vagyis egy BL-induló mellett három EL-csapatot nevezhet; előbbi a második selejtezőkörben, utóbbiak mind az elsőben kezdik a küzdelmeket. Magyarország az idei szereplést követően a 33. legerősebb koefficiens-ponttal (9.5) rendelkezik. Ahhoz, hogy kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljünk, a 47. pozícióba kellene visszacsúsznunk, ekkor már a magyar bajnok is csak az első körből indulhatna.

A jelenleg 47. észak-íreknek mindössze 4.5 pontjuk van. Ennyit még akkor sem csúszhatunk vissza, ha a 2017–2018-as szezonban a magyar együttesek egyetlen egy koefficienspontot sem szereznek – pedig abból a szempontból nem vagyunk rózsás helyzetben, hogy a számításokból épp az elmúlt öt szezon legerősebb idénye esik ki, így a jövő nyári teljesítmény nélkül csak 6.5 ponton állunk.

Arra, hogy a magyarok egy kupaindulót elveszítsenek, még ennél is jóval kisebb az esély. Három csapatot ugyanis mindössze az utolsó három ország nevezhet, ez jelenleg San Marinót, Andorrát és Gibraltárt jelenti. Mivel ezen országok együttesei jellemzően alig-alig tudnak felmutatni akár csak egyetlen továbbjutást is, teljességgel kizárt, hogy ilyen rossz helyzetbe kerüljünk.

Éveken keresztül bravúr kéne, hogy előre lépjünk

Azt is kár volna ugyanakkor tagadni, hogy a feljövetelre sem mutatkozik fikarcnyi esély sem. Ahogy fentebb már említettük, a számításokból jövőre a legerősebb, 2012–2013-as idény fog kiesni, a Videoton EL-csoportkörét és a Debrecen Európa Liga-playoffját pedig nehezen überelhetjük a 2017–2018-as szezonban. Ráadásul nemcsak überelni kellene, hanem a következő idények során folyamatosan messze-messze túlszárnyalni. Ahhoz, hogy Magyarország egy picivel is jobb pozícióból rajtolhasson, a 26. helyre kellene feljönni – ekkor annyival lenne jobb a helyzet, hogy a Magyar Kupa győztesének csak a második selejtezőkörtől kellene bekapcsolódnia.

A 26. helyen viszont jelenleg 15.925 ponttal Ciprus áll. A különbség a mi 9.5-es pontszámunkhoz képest óriási, ráadásul ez messze nem a végleges, hiszen Ciprusnak például még két csapata is versenyben van az európai kupaküzdelmekben, sőt az APOEL Nicosia az EL-csoportkört már biztosan elérte. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 27. és 31. helyek között Szerbia, Kazahsztán, Bulgária, Szlovénia és Szlovákia is rendelkezik még legalább egy-egy talpon lévő gárdával, akkor láthatjuk: a felzárkózás rövid- és középtávon teljes mértékben reménytelen.

Így azt is csak teoretikusan állapíthatjuk meg, hogy hová kéne felérni ahhoz, hogy a mieink évről évre öt együttest delegálhassanak Európába. Ez konkrétan a 15. pozíció, ahol a mostani szezon előtt Románia, jövőre pedig jó eséllyel Görögország vagy Horvátország áll majd, mégpedig minimum 23-as koefficienssel. Ezek az országok két indulót nevezhetnek a Bajnokok Ligája selejtezőibe.

Mit jelent a 47. és a 15. hely?

Ahhoz, hogy a fenti számokhoz valós teljesítményt is tudjunk csatolni, lássuk, hogy a 2015–2016-os szezon végén – vagyis a 2016 nyári eredmények nélkül – a 47., illetve 15. helyen álló országok mit értek el példának okáért az elmúlt két, már teljesen lezárult évben.
Kezdjük a bajnokság győztesét már csak a BL első selejtezőkörébe nevező 47. helyezettel, amely Észtország volt. Észt bajnokként 2014–2015-ben a Levadia Tallinn az első körben kettős győzelemmel, 8-0-ra verte a San Marinó-i La Fioritát, de a második párharcban majdnem ugyanekkora különbséggel, 8-1-re zúgott ki a Sparta Praha ellenében. Csúnya – mondhatnánk, de egy évvel később még ezt sem sikerült megismételni, mivel a Levadia két döntetlen után idegenben lőtt kevesebb góllal már az első körben, az észak-ír Crusaders ellen búcsúzott. Az Európa Ligában sem termett nekik sok babér. 2014–2015-ben a Tartu Santos például két meccsen 13-1-re kapott ki a norvég Tromsötől, és bár az első kört meglepetésre mind a Sillemae Kalev, mind a Nomme Kalju sikerrel vette, a másodikban a Lech Poznan (3-1) és a Krasznodar (9-0) véget vetett a szereplésnek. 2015–2016-ban már csak egy gárda élte túl az első próbát, a Kalev a Hajduk Split ellen búcsúzott (7-3), a Flora pedig a macedón Rabotnyicski ellen (2-1). A leghosszabb ideig a kazah Aktobét kiejtő (1-0), a második körben a liechtensteini Vaduzzal szemben búcsúzó (5-1) Nomme Kalju maradt versenyben.
A rend kedvéért nézzük meg a 15. románok elmúlt két évét is, de azt is tegyük gyorsan hozzá, hogy keleti szomszédaink épp ezen idények alatt kezdtek zuhanórepülésbe, az idén akár a 18. helyre is visszaléphetnek. És mégis: az elvárthoz képest messze alulteljesítő román együttesek ezen idő alatt fel tudtak mutatni két EL-csoportkört, egy BL-playoffot, három EL-playoffot, valamint további két alkalommal estek ki csapataik az Európa Liga harmadik selejtezőkörében.
Összességében tehát elmondható, hogy a magyar csapatok még a csalódást keltő szereplésekkel együtt sem ott tartanak, mint a szinte bárki ellen elhullani képes észt gárdák; ahogy az is egyértelmű, hogy rettenetesen távol vagyunk attól a szinttől, hogy nem négy, hanem öt együttest nevezhessünk a két kupasorozatba.

Olvasói sztorik