Nemzetközi foci

Kritikus év jön: így várják csapataink a 2017-es kupanyarat

A Videotonnak még egy év a „Kánaán”, aztán az UEFA-pontjai felét törlik; a Fradi nem jár annyira rosszul a váltással.

Mint ismert, augusztus első hetében véget ért a nemzetközi szereplés a magyar kupacsapatok számára. A Videoton drámai csatában maradt alul a dán Midtjylland ellen, ezzel búcsúzott az Európa Ligától – egyedüli harmadik körbe jutott csapatként a Ferencváros (Bajnokok Ligája), Videoton, MTK Budapest, Debreceni VSC négyesből.

A klubok pontokat kapnak a nemzetközi kupákban mutatott teljesítményükért, amit összesít az UEFA – az elmúlt öt év mutatóit veszik alapul, valamint pontot kapnak az adott nemzet csapatainak összteljesítménye után is. Ezen UEFA-pontok alapján dől el, hogy a következő kupaidényben ki milyen pozícióból várja a Bajnokok Ligája-, illetve az Európa Liga-sorsolást.

A Footballseeding.com ismét elkészítette az adott fordulók után a legfrissebb, nem hivatalos UEFA-rangsort, és mivel a magyar csapatok már nem gyűjtenek több pontot, így azt is tudhatjuk: miként várják a következő nyári sorsolásokat a csapataink.

Kritikus év jön

Az élen nincs változás: továbbra is a Videoton a legmagasabban jegyzett magyar együttes, mely 8.650 pontot hozott össze az elmúlt öt szezonban. A csapat ebből 4.600 pontot a 2012–2013-as szezonból visz tovább, amikor is egészen az Európa Liga-csoportkörig menetelt. Ez a pontszám viszont már csak ebben a szezonban lesz érvényes, ugyanis csak az elmúlt öt idény eredményeit veszik figyelembe a rangsorolásnál, vagyis az együttes a következő bajnokság kezdetével pontjainak több mint felét veszíti el (hacsak nem hoz össze jövő nyáron egy hasonló menetelést).

A Debreceni VSC a második a maga 6.900 pontjával. Azonban a Lokinál is igaz, hogy a legmagasabb pontszámú idény esik ki a szezon végeztével, így bár a 2017–2018-as szezon nemzetközi kupáinak – ha kijut – még 6.900 ponttal vághat neki, azt követően viszont, ha nem sikerül maradandót alkotni Európában, akkor jelentősen (2.100 ponttal) csökken ez a pontszám.

A Fradit annyira nem vágja vissza

A Ferencvárosi TC 3.900 pontja éppen dobogót ér a magyar csapatok között – a pillanatnyi európai rangsorban pedig a 312. helyre elég. Bár a Fradi idén csúfos búcsút intett a Bajnokok Ligájának, az elmúlt években csak az EL-ben szerepelt, így érthető, hogy most gyűjtötte a legtöbb pontot, egész pontosan 1.375-et. A csapat egy év múlva szintén „bukja” a 2012–2013-as eredményeket, ez azonban nem fogja nagyon megvágni: akkor az FTC nem jutott ki a nemzetközi kupába, így abban a szezonban 0.600 pontot írtak jóvá a csapatnak, ami a magyar klubcsapatok eredményei után járó pontok 20 százalékának felel meg – ezt a pontszámot minden klub megkapja az adott szezonban szerzett nemzetközi pontjai mellé. Ez a 0.600 pont a Fradi elmúlt öt évét tekintve a negyedik legjobb „szereplése”, így a Videotonhoz vagy a DVSC-hez képest kevésbé érzi majd meg a veszteséget.

Nagyon alacsony pontszám az újoncoknak

Szerepel a listán még a Győri ETO (3.400 UEFA-pont), az MTK Budapest (2.900), a Diósgyőri VTK (2.900) és a Bp. Honvéd is (2.900), míg ha olyan magyar csapat szerez nemzetközi kupaindulásra jogot, mely az elmúlt öt idényben nem szerepelt az európai kupákban, akkor az várhatóan 1.900 ponttal várhatja a 2017-es nyári selejtezők sorsolását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik