Nemzetközi foci bajnokok ligája

Salzburg vagy Tbiliszi? Nagyon nem mindegy a Fradinak

A Rangadó.hu álom- és rémálom-forgatókönyvei a magyar kupacsapatoknak.

Kapcsolódó cikkek

A legtöbb országban véget ért az európai klubszezon, kialakultak a jövő évi nemzetközi kupaküzdelmek mezőnyei. Magyarországon már viszonylag régóta ismertek az indulók (főleg a bajnok), de egészen eddig kellett várni arra, hogy hiba nélkül fel lehessen sorolni azokat az együtteseket, amelyekkel szembenézhetnek majd. A Rangadó.hu most a lehetséges ellenfelek közül állította össze álom- és rémálom-forgatókönyvét.

Akár grúz ellenfél is jöhet

A Fradi nem kiemeltként vág neki a BL-selejtezős küzdelmeknek, ahol a második körben kapcsolódik be – igaz, az elsőben mindössze tíz csapat vesz részt. Azzal már most nem volt szerencséje a magyar bajnoknak, hogy a Videoton tavalyi ellenfele, az első körből érkező walesi The New Saints egy hellyel éppen lecsúszott a kiemeltek listájáról, így velük biztosan nem találkozhatnak a zöld-fehérek.

Koefficiens-pontok alapján az FC Salzburg 42.520-as értékével papíron a legerősebb, mögöttük a Celtic jön. Ezzel azonban nincs még vége az erős klubok sorának, a listán ott a ciprusi APOEL, a bolgár Ludogorec, az azerbajdzsáni Qarabagh, a Dinamo Zagreb, a tavaly BL-csoportkörös Astana, a Crvena zvezda vagy épp a Nikolics-fémjelezte Legia Warszawa.

Bár a Red Bull-csapatok közül már nem a Salzburg az elsődleges, talán igazat adhatunk abban, hogy az Ausztriában meggyőző fölénnyel bajnok csapattal még akkor sem járna jól a Ferencváros, ha tavaly a Malmö már a harmadik körben búcsúztatta őket – csakúgy, mint egy évvel azt megelőzően. 2015 tavaszán még az EL-ben is érdekeltek voltak (ott a Villarreal bizonyult jobbnak a 32 között), legutóbb a Dinamo Minszk állította meg őket.

Ami a legkedvezőbb forgatókönyvet illeti, láthattuk: a BATE Boriszov messze nem tűnt legyőzhetetlen akadálynak a mélyponton lévő Videoton számára, bár végül a fehéroroszok mentek tovább. Nem ők lennének azonban a leggyengébb ellenfelek, hiszen a kiemeltek közé került még az albán Skenderbeu és a grúz Dinamo Tbiliszi is – előbbiek tavaly EL-csoportköröztek és ott a Sportingot verték 3-0-ra, utóbbiak viszont utoljára 2004-ben élték meg a kupaőszt – vélhetőleg ellenük lenne a legtöbb esélye a Ferencvárosnak.

Ne ellenünk tegyenek csodát

Sokkal vaskosabb az EL mezőnye, már ami a létszámot illeti. Itt két csapatunk a kiemeltek között szerepel, az MTK pedig a mezőny második feléből várhatja ellenfelét. Kezdjük előbbiekkel.

A Videotont és a Debrecent tehát egy kalap alá is lehet venni, hiszen ugyanaz 49 csapat (mínusz az MTK) lehet az ellenfelük. Papíron – és könnyen lehet, hogy a valóságban is – a legerősebb közülük az Ordabaszi Simkent. A kazah csapat kétszer indulhatott eleddig az EL-ben, mindkétszer a 2010-es években. 2012-ben kiejtették a szerb Jagodinát, majd jött a Rosenborg, amely végül Kazahsztánban kettős emberhátrányból egy 97. perces góllal tudott továbbjutni ellenük; tavaly pedig már az első körben búcsúzni kényszerültek, miután 2-1-s összesítéssel jobbnak bizonyult náluk az izraeli Beitar Jerusalem.

Ahogy a Ferencváros esetében kívánatos esetként emlegettük a Dinamo Tbiliszit, itt elkerülendőként vetődik fel egy másik grúz csapat, a Csihura Szacskere. Tavaly ugyan lecsúsztak az EL-helyekről, de azt megelőzően egészen nagy menetelést mutattak be, amikor az első körben a macedón Turnovót ejtették ki kettős győzelemmel, majd kapott gól nélkül tartották és tizenegyesekkel legyőzték a török Bursasport (amelyben ekkor még nem volt ott Dzsudzsák Balázs). Álmaiknak a Nyefcsi Baku vetett véget, az azerbajdzsáni 0-0-t követően Grúziában 3-2-re győzni tudtak és továbbjutottak.

A koefficiens-lista legalján az az FC Pishtina található, amely koszovói kupagyőztesként első ízben mérettetheti meg magát Európában, ráadásul még nem tisztázott, mely államok csapataival játszhat egyáltalán, lévén államuk függetlenségét sok környező ország nem ismeri el. Bár játékerejük vélhetően nem kiemelkedő, valamennyire zsákbamacskának tekinthetők, így ha legkönnyebb ellenfelet keresgélünk, említhetjük a már megismert gibraltári Europa FC-t.

Ők második helyen végeztek hazájuk bajnoki és kupasorozatában, amelyről sok mindent elárul, hogy két fordulóval a vége előtt 16-1-re is nyerni tudtak, valamint hogy a bajnok Lincoln Red Imps 27 meccsből 25-öt megnyerve 130 rúgott gól mellé csak 9 kapottat gyűjtött. Mivel a Videotonnak és a Debrecennek is kupaellenfelet “keresünk”, álljon itt egy másik név is: a walesi Connah’s Quay Nomads FC története során először indul nemzetközi kupasorozatban, ők a 4. helyen zárták azt a bajnokságot, amelyből szokás szerint messze kiemelkedett a Videoton ellen tavaly kieső The New Saints.

Az Europa FC tavaly a Slovan Bratislavával játszott az EL-ben, az első, 6-0-lal végződő találkozón Priskin Tamás egy gólt szerzett, az azóta a Puskás Akadémiát is megjárt Mészáros Karol pedig triplázott.

Szerencsével akár tovább is juthat az MTK

Már csak az MTK maradt hátra indulóink közül. A budapestieknek 47 ellenfél közül sorsolhat az UEFA, hiszen természetesen ők sem játszhatnak magyar csapattal. A kék-fehérek nemzetközi kupákban 13 éve, 2003 óta nem éltek túl egy selejtezőkört sem (öt próbálkozásból), az EL jogelődjében, az UEFA Kupában pedig 2000-ben a CSZKA Szófiát ejtették ki legutóbb. Nem a legjobb előjelek, főleg, ha rápillantunk a lehetséges riválisok névsorára.

Maribor, Maccabi Tel-Aviv, Midtjylland, Dinamo Minszk, AEK Larnaca, Slovan Bratislava – csak néhány név az elejéből, akik ellen aligha tudnának továbbjutni az NB I-ben 4. kék-fehérek. Közülük is a legrosszabb talán a Dániában tavaly bajnok, majd a Manchester Unitedet legyőző, idén bronzérmes Midtjylland lehet.

https://www.youtube.com/watch?v=oQrHKbYofKM

A lista alján azért bőven találunk legyőzhető riválisokat is. Talán senki nem ijedne meg, ha az MTK a lett Ventspils, az ír Shamrock Rovers, a szintén ír St. Patrick’s Athletic, az észak-ír Linfield, a moldáv Dacia, a szintén moldáv Zimbru, az észt Levadia Tallinn, a szintén észt Nomme Kalju, az izlandi Breidablik vagy a bosnyák Siroki Brijeg közül kapna ellenfelet – pedig talán még náluk is gyengébb játékerőt képvisel az örmény Pjunik Jereván. Az ő kiemelésükre az a magyarázat, hogy a tavalyi szezonban bajnokként a Bajnokok Ligájában játszhattak, ahol a san marinói Folgore / Falciano gárdáját szűkös 4-2-vel kiejtve a második körbe jutottak – ott a Molde 5-0-ra ütötte ki őket, így a visszavágón valódi tét nélkül 1-0-ra győztek az örmények. Az MTK és a Pjunik egyébként összefutott már egyszer, 1997-ben 6-3-as összesítéssel jutott tovább a magyar csapat.

A Ferencváros, a Videoton, a Debrecen és az MTK lehetséges ellenfeleinek listája itt érhető el.

Álom- és rémálom-forgatókönyvek

Ferencvárosi TC
Álom: FC Dinamo Tbiliszi
Rémálom: FC Red Bull Salzburg
Videoton, Debreceni VSC
Álom: Europa FC, Connah’s Quay Nomads FC
Rémálom: FK Ordabaszi Simkent, Csihura Szacskere
MTK Budapest
Álom: FC Pjunik Jereván
Rémálom: FC Midtjylland

Olvasói sztorik