Nemzetközi foci

Szinte teljes a magyar csapatok EL-ellenfeleinek listája

A Videotonra és a Debrecenre sem vár túl nehéz ellenfél kiemeltként, de az MTK is könnyen megúszhatja a neves riválisokat.

Mint beszámoltunk róla, a Fradi nem lesz kiemelt a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, de ha erős ellenfelet kap, és azt legyőzi, akkor a harmadik körben már kiemelt lehet. További három magyar klubcsapat, a Videoton FC, a Debreceni VSC-TEVA és az MTK Budapest is pályára lép a nemzetközi porondon: mindhárom együttes az Európa Liga első selejtezőkörében kezd.

A mezőny a BL-hez hasonlóan már itt is majdnem teljes: az már korábban eldőlt, hogy az UEFA-koefficiense alapján a Videoton és a Debrecen is kiemelt lesz az első selejtezőkörben, míg az MTK papíron erősebb ellenfelet kap, mivel nem fért fel a 48-as listára. Sőt, az is biztosnak mondható, hogy a Videoton és a Debrecen továbbjutás esetén is kiemelt lesz: a 66 csapatos második körben a legjobb 33 közé kerülhet a koefficiens szerint (a harmadik körben viszont már egyikük sem lesz kiemelt).

Biztosan kiemelt lesz az első selejtezőkörben: NK Maribor (szlovén), HJK Helsinki (finn), FC Dinamo Minszk (fehérorosz), AC Omonia (ciprusi), Neftci PFK (azeri), AEK Larnaca (ciprusi), AIK Solna (svéd), SK Slovan Bratislava (szlovák), Videoton FC, FC Aktobe (kazah), FK Vojvodina (szerb), FC Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz), Spartak Trnava (szlovák), IFK Göteborg (svéd), Debreceni VSC-TEVA, Heart of Midlothian (skót), FK Ventspils (lett), Admira Wacker (osztrák), Lokomotiva Zagreb (horvát), KR Reykjavík (izlandi), Dila Gori (grúz), Aberdeen (skót), Odds BK (norvég), Qabala FK (azeri), FK Rabotnicski (macedón), FC Vaduz (liechtensteini), Kairat Almaty (kazah), FC Differdange 03 (luxemburgi), Shamrock Rovers (ír), Saint Patrick’s Athletic (ír), Zaglebie Lubin (lengyel), Cracovia Kraków (lengyel), Linfield FC (északír), Beitar Jeruzsálem (izraeli), Stabaek Football (norvég), FK Kukesi (albán), FK Cukaricki (szerb), FC Levadia Tallin (észt), JK Nömme Kalju (észt), FC Pyunik (örmény), Zimbriu Chisinau (moldovai), Breidabliik (izlandi).

A fenti együttesekhez csatlakozik még a dán bajnokság harmadik és negyedik helyezettje, illetve a moldovai bajnokság másodikja is biztos, hogy kiemelt lesz, csak úgy, mint az izraeli kupagyőztes – ha a bolgár kupát a Montana nyeri, akkor a Levszki Szófia is elsőkörös kiemelt lesz. Az MTK a fenti csapatok közül kaphat ellenfelet – a Debrecent és a Videotont nem –, míg a két kiemelt magyarra az alábbi (még nem teljes) listán szereplő csapatok várhatnak a sorsoláskor:

FC Ordabasy Shymkent (kazah), CS Fola Esch (luxemburgi), Cliftonville FC (északír), FK Rudar Pljevlja (montenegrói), HB Tórshavn (feröeri), FC Chikhura Sachkhere (grúz), FC Shirak (örmény), Kapaz PFK (azeri), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Birkirkara FC (máltai), FC Shkendija 79 (macedón), Víkingur Göta (feröeri), Hibernians (máltai), TJ Spartak Myjava (szlovák), FK Süduva (litván), RoPS Rovaniemi (finn), FK Jelgava (lett), KS Teuta (albán), Valur Reykyavík (izlandi), IFK Mariehamn (finn), FC Lusitans (andorrai), FK Atlantas (litván), FC Samtredia (grúz), FK Spartaks Jürmala (litván), FK Partizani (albán), FC Banants (örmény), NSÍ Rúnavík (feröeri), FK Trakai (litván), FK Radnik Bijeljina (bosnyák), FK Sloboda Tuzla (bosnyák), Glenavon FC (északír), Cork City (ír), Bala Twon (walesi), FK Sileks (macedón), UE Santa Coloma (andorrai), FK Bokelj (montenegrói), Balzan FC (máltai), FC Infonet Tallin (észt), SS Folgore/Falciano (San Marinó-i), College Europa FC (gibraltári), Llandudno Town FC (walesi), Connah’s Quay FC (walesi).

Egyelőre nem dőlt el, hogy kiemelt lesz-e a bosnyák NK Siroki Brijeg, a bolgár PFC Beroe Stara Zagora és a szlovén NK Domzale.

Az első és a második kör sorsolását június 20-án tartják. Értelemszerűen a kiemeléshez a második körben – a BL-hez hasonlóan – a párharcok csapatai közül a nagyobb koefficiensű együttes pontszámát használják, így előfordulhat, hogy továbbjutása esetén a második körben az MTK is kiemelt lesz. Ehhez az kell, hogy a csapat olyan ellenfelet üssön ki az első körben, mely a második fordulóban is kiemelt lenne – egyelőre a „vonal” az Admira Wackernél húzódik. Az első forduló hivatalos játéknapjai június 30. és július 7. lesznek.

Olvasói sztorik