Nemzetközi foci

Kárpótolta az MLSZ az Eb-jegykárosultakat – de titok, hogy hogyan

Majdnem mindenki jegyhez jutott.

Kapcsolódó cikkek

Egy-két kivétellel kárpótolta az OTP a nyári Európa-bajnokságra szóló jegyüket két hete elbukó ügyfeleit. Hogy hogyan, azt sem az OTP-től, sem az MLSZ-től nem tudta meg az Origo.

– Annyit tudunk hozzáfűzni, hogy az ügyfelek megelégedésükre jegyhez jutottak az igényelt meccsekre – ezt írta az OTP Bank médiakommunikációs osztálya a lap azon kérdésére, hogy hogyan sikerült megoldani az Európa-bajnoki meccsjegyéről a bank hibájából lemaradó több mint kétszáz szurkoló problémáját.

Csányi Sándor, az OTP Bank és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Hír TV tudósítása szerint egy hétfői rendezvényen jelentette be, hogy „szó szerint egy-két ügyfél kivételével”
minden érintett ügyfelével megállapodott az OTP, így ők mégis „ott lehetnek Franciaországban a magyar csapat mérkőzésein”.

Csányi azokról az OTP-ügyfelekről beszélt, akik február elején azért bukták el az Európa-bajnokságra szóló jegyüket, mert a bank rendszere egy ideig nem teljesítette a befutó terheléseket. Akkor úgy tűnt, ők már nem juthatnak meccsbelépőhöz, hiszen az európai szövetség (UEFA) az Origo kérdésére is megerősítette: sikertelen tranzakció esetén törli az adott igényt.

Hogy pontosan mit jelent a megállapodás, honnan kerített az OTP pluszjegyeket, azt Csányi Sándor nem mondta meg. A jegyek elosztási rendszere elég szigorúan szabályozott, de persze elképzelhető, hogy az MLSZ-nek van egy külön kerete, amelyből fel tudott szabadítani ennyi belépőt.

Megkérdezték a szövetséget is. Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő azt válaszolta, az MLSZ örül, hogy a probléma megoldódott, de „a részleteket nem ismerjük”.

A lap feltételezi, a szóvivő főnöke, Csányi Sándor azért ismeri a részleteket is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik