Nemzetközi foci

Magyar menedzser segíti a PSG sztárját

Nemcsak Nikolics Nemanja révén volt érdekelt a magyar futball a Pilka Nozna sportlap díjátadó ünnepségén.

Kapcsolódó cikkek

Nagy Mihály menedzser neve sokszor felbukkant az utóbbi hónapokban a magyar sajtóban: ő az, aki egyengeti Lovrencsics Gergő útját, és aki segédkezett Kleinheisler László brémai szerződésének létrejöttében. Kevesen tudják, hogy a Németországban élő, ám a lengyel labdarúgáshoz is ezer szállal kötődő szakember csapatába több női labdarúgó tartozik, legyen elég a Bajnokok Ligája-győztes Jakabfi Zsanettet említeni.

Nagy most egy másik focistájára, a Paris Saint-Germainben szereplő Katarzyna Kiedrzynekre is nagyon büszke lehet, hiszen a hétvégi gálán ő lett az év legjobb női labdarúgója.

– Két éve dolgozom együtt Katarzynával, aki ragyogó teljesítményt nyújtott tavaly, elég csak a BL-döntőre gondolni, ahol a PSG 2-1-es vereséget szenvedett a Frankfurttól – mondta honlapunknak Nagy Mihály. – A Pilka Nozna sportlap először díjazta a nőket, külön elismerés, hogy a kapusom nyert.

A menedzser hozzátette, továbbra is kutatja a tehetségeket Lengyelországban és Magyarországon is, és vannak kiszemeltjei mindkét bajnokságban.

Ahogy arról a Rangadó.hu már beszámolt, a Pilka Nozna sportlap díjazottja volt a magyar válogatott Nikolics Nemanja, a Legia Warszawa támadója is, akit a lengyel bajnokság legjobb játékosának választottak.

Olvasói sztorik