Nemzetközi foci

A békéscsabaiak lepődtek meg a legjobban, hogy nem az Araddal játszottak

A román klub küldött maga helyett egy ellenfelet.

Kapcsolódó cikkek

Köztudomású, hogy a 2016. január 20-án (szerdán), a békéscsabai Kórház utcai Stadionban megrendezett felkészülési mérkőzésre az UTA Arad helyett – a békéscsabaiak számára ismeretlen okból – a Pankotai Şoimii csapata érkezett meg – írja az Előre honlapja.

A klub tájékoztatójából kiderült, hogy a Békéscsaba 1912 Előre stábját senki sem értesítette a változásról – ezzel már csak akkor szembesültek, amikor megérkezett a másik vendég együttes. Tudni kell, hogy a békéscsabai klub alkalmazottjai és stábja minden szabályt, előírást és határidőt betartva, bejelentési- és engedélykérési kötelezettségének eleget téve készítette elő és rendezte meg a találkozót, így értetetlenül állt a helyzet előtt.

Attól függetlenül, hogy a mérkőzés előtt néhány hírportálon már lehetett olvasni az esetleges változásról, a klub határozottan kijelenti, hogy erről hivatalos úton nem kapott értesítést, éppen ezért erről nem is állt módjában tájékoztatni a közvéleményt. A híreket olvasva haladéktalanul megpróbálták elérni a vendég csapat vezetését, de ez irányú próbálkozásaik nem jártak sikerrel. A lila-fehér klub stábja a mérkőzés után hivatalos úton kért állásfoglalást és magyarázatot az UTA Arad vezetésétől, amelyre a pénteki napon érkezett válasz, amelyben az aradiak a magyar csapat megértését kérték.

A klub közölte az eredeti levelet, illetve a hiteles fordítást is:
Az UTA Arad ezúton szeretné megköszönni meghívásukat a 2016. 01. 20-i felkészülési mérkőzésre, ugyanakkor tájékoztatjuk Önöket, hogy a Moneasa-i edzőtáborban való tartózkodásunk és egyéb belső szervezési problémák miatt, ezen nem tudtunk részt venni. Tekintettel felkészülési programjukra, úgy döntöttünk hogy ugyanolyan osztályban szereplő csapatot küldünk magunk helyett.
Köszönjük a megértésüket és sok sikert kívánunk a következő szezonban!
Tisztelettel: Grădinariu Decebal Codru, ügyvezető igazgató

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.