Nemzetközi foci

Özil és Alexis Sánchez is visszatérhet

A német és a chilei is felépült, de még nincsenek százszázalékos állapotban.

Kapcsolódó cikkek

Két kulcsjátékosát is nélkülöznie kellett a Stoke City elleni 0-0-ás Premier League-találkozón a bajnoki címre pályázó Arsenalnak. Alexis Sánchez már november 29. óta maródi, de a hétvégén Mesut Özilnek is kényszerpihenő jutott egy kisebb lábfej-sérülés miatt. Arséne Wengernek azonban pozitív hírei voltak a csapat szurkolói számára.

– Özil biztosan hadra fogható lesz. Alexis Sánchez esetében a maradék két nap alatt dől majd el, hogy ott lehet-e a Chelsea ellen, de most úgy gondolom, vissza tud majd térni – mondta a mester.

– Sánchez már hosszú ideje hiányzik, ezért kockázatos a visszatérése, könnyen rásérülhet. Az egy dolog, ha minden teszt negatív és teljesen más egy edzés után is egészségesnek lenni. Ráadásul egy nagy rangadó iramát lehetetlen edzésen reprodukálni. Óvatos vagyok vele, mert nem engedhetjük meg, hogy rásérüljön, hiszen akkor nagyon hosszú ideig nem számíthatnánk a szolgálataira. Az edzésmunkája alapján ugyanakkor bizakodó vagyok – nyilatkozta Wenger.

Az Arsenallal kapcsolatos másik hír, hogy Francis Coquelin már teljes értékű edzésmunkát végez, Danny Welbeck jövő héten tréningezhet újra, Tomas Rosicky pedig először az U21-es csapattal játszhat majd térdsérülését követően.

Olvasói sztorik