Kleinheisler László a legújabb magyar futballista, aki a német bajnokságba szerződött, szinte meseszerű története ezekben a napokban is tart. A Werder Bremen új magyar középpályása az NB III kispadjáról repült egyenesen a világ egyik legszínvonalasabb és legjobban menedzselt ligájába. Szerencsére, ha szüksége van rá, bőven tud tanácsot kérni honfitársaitól, a Bundesligában ugyanis igen sok magyar labdarúgó megfordult előtte és jelenleg is játszik ott több honfitársunk.
Détári & Dárdai, a sztárok
Kleinheisler László előtt már több mint harminc magyar profi öltötte magára valamelyik német csapat mezét, páran közülük több klubban is megfordultak. A régmúltból Varga Zoltán a legismertebb név, a disszidálása utáni eltiltását követően a Herthában és (később) a Dortmundban is próbálkozott a Fradi egykori klasszisa – életrajzából ismert adat, hogy az egyik edző, aki megnehezítette dolgát, egy bizonyos Otto Rehhagel volt. De nem Varga nyitotta a német bajnokságban szereplő magyarok sorát: Tóth Gyula és Sztáni István személyében már a hatvanas évek közepén akadt – természetesen nem hivatalosan profinak szerződő, hanem itthonról „dobbantó” – magyar játékosa a sorozatnak, előbbi a Schalke és a Nürnberg, utóbbi az Eintracht Frankfurt keretében szerepelt.
A legtöbb Bundesliga-magyar a kilencvenes évek után került a ligába, mindjárt elsőként a máig leghíresebb, Détári Lajos. Talán az egyetlen futballistánk, aki már sztárként igazolt nyugatra, miután itthon feloldották a harminc éves korhatárra vonatkozó szabályt. Détári 1987-ben lett a Frankfurt játékosa, egyetlen idényében megnyerte velük a Német Kupát, ki ne emlékezne a döntőben lőtt győztes szabadrúgásgóljára. De az üzleti szellem (az övé vagy a menedzsereié) egy év után tovább vitte őt Görögországba, így egy ideig nem volt kiért szurkolnunk a Bundesligában. Jó évtized múltán azonban megindult a magyar vándorlás Németországba – és rögtön a máig legsikeresebb magyarral, Dárdai Pállal, akit az akkor másodosztályú Hertha ígéretes tehetségként igazolt, hogy aztán a klub Bundesliga-csúcstartója, élő legendája, majd mostanában ünnepelt edzője legyen.
Király a király, de Lisztes is bajnok
Dárdai karrierje egyedülálló, de kortársai között akadt, akinek komoly sikerei voltak a Bundesligában. Természetesen Király Gábort kell elsőként említeni, aki Dárdaival együtt alkotta a magyar-frontvonalat a berlinieknél, hét éven át. Lisztes Krisztiánt is nagy üzletként, felfutóban lévő tehetségként igazolta le a Vfb Stuttgart, egy évvel Dárdai kiszerződése előtt. A Fradi irányítója megállta a helyét a sztárok között, legnagyobb sikerét tíz éves Bundesliga-pályafutása alatt a Werder Bremen játékosaként érte el: kicsit más szerepkörben, de alapembere volt a bajnokságot nyerő brémai csapatnak, akkoriban nála magasabb szinten játszó magyar futballista nem nagyon akadt. Egy súlyos térdsérülés törte ketté a csúcson lévő Lisztes Bundesliga-karrierjét, bár még utána is pályára lépett Brémában, illetve a Mönchengladbachban.
Ha nem is a Détári, Dárdai, Lisztes-féle elismertség és sikerek nyomvonalán, de mindenképpen jó úton járt Hrutka János is, aki a Kaiserslauternben hasznosította küzdeni tudását. A másodosztályból feljutó és azonnal Bundesliga aranyat nyerő (!) vörösök színeiben Hrutka a bajnoki cím szezonjában is pályára lépett, ha nem is volt alapember a csapatban. Megjegyzendő, edzője az az Otto Rehhagel volt, akit ekkor már a német futball edzőfejedelmeként tiszteltek. A mai vonulatból meg kell említeni Huszti Szabolcsot, aki épp most tér vissza Németországba, de előtte a Hannoverben két időszakban is jól teljesített. Szabics Imre remekül kezdett a Stuttgartban, emlékezetes gólt lőtt a BL-ben a Manchester Unitednek, később a Kölnben és a Mainzban már nem alkotott maradandót.
Vándormadarak és egy cottbusi különítmény
A többi Bundesliga-magyar karrierje többnyire rövidebb és kevésbé emlékezetes volt, persze sikerélmények jutottak másoknak is. Érdekes vonalat képviselnek azok a futballistáink, akik fiatalon kerültek valamelyik német klubhoz és előbb ismerte meg őket az ottani, mint a hazai közvélemény. Szalai Ádámé a legfrissebb példa, aki Újpestről ifiként ment Stuttgartba, de említhetjük Hajnal Tamást, Szollár Krisztiánt vagy a Bochumban a nyolcvanas évek végén már bemutatkozó Farkasházy Lászlót is. És ha már Hajnal és Szalai: jegyezzük fel, kik azok a magyarok, akik több Bundesliga-csapatban is megfordultak. Hajnal a Schalkéból indulva jutott el a Karlsruhéba, Dortmundba, majd Stuttgartba. Lisztesről már volt szó, Lőw Zsolt is szép sorral büszkélkedhet: Cottbus, Hoffenheim, Mainz, mostanában pedig Szalai mellett (akinek a Hannover lesz a negyedik csapata Németországban) Stieber Zoltán vándorol sokat, a Mainz, a Greuther Fürth és a Hamburg után a Bundesliga II-ben szereplő Nürnberg következik.
És ha már Cottbus szóba került: az egykori keletnémet klub volt egy időben a magyarok „gyűjtőhelye”, nem véletlenül, hiszen üzleti szálakon keresztül egy időben az NB I-hez is kötődő vezetése volt. Így aztán sorra igazoltak oda a hazai szinten jobbak közé tartozó futballisták, más kérdés, hogy nem mindenki csinált karriert Németországban. Sebők Vilmos, Mátyus János, Horváth Ferenc, Vasile Miriuta, Lőw Zsolt, Vincze Ottó és Szélesi Zoltán is megfordult a piros-fehéreknél, közülük Sebők és Miriuta maradt a legtovább, három szezonon át – Sebők karrierjének egyik emlékezetes momentumaként győztes gólt szerzett a Bayern München ellen egy bajnokin, utána ez csak Szalai Ádámnak sikerült a Mainz színeiben.
No Bajner, keine Party
És hát vannak, akiknek, bár reménykedtek benne, nem jött össze igazán a Bundesliga-kaland. A fentebb említett cottbusi különítmény keveset játszó magyarjain kívül ilyen volt például Pisont István, aki egy szezont töltött a Frankfurtban, mielőtt tovább állt volna. Szűcs Lajos esete felemás, hiszen egyetlen Bundesliga-idényében, akárcsak Hrutka, ő is bajnok lett a Kaiserslauternben, de nem sokat játszott és nem is maradt tovább. Tököli Attila kölni próbálkozása visszhangtalan maradt, Varga Józsefet sem vette meg végleg a Greuther Fürth – és hát a legtöbbet emlegetett példa Bajner Bálinté, aki talán tényleg elhitte, hogy előbb-utóbb a Dortmund első számú csatára lehet, ám az élet máshogy alakult…
Kleinheisler László előtt tehát vannak példák, ilyen is, olyan is, természetesen azt kívánjuk a „semmiből” két hónap alatt a Werder Bremenig jutó „Scholes”-nak, hogy az általa is jól ismert és tisztelt közvetlen kollégái, Dárdai Pál vagy Király Gábor útját járja be. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen a brémaiak a kiesés ellen küzdenek, ám éppen az említettek példája igazolja, hogy akár a másodosztályból indulva is el lehet jutni a csúcs közelébe Németországban. Ahol az alázatos, sokat gürcölő futballistákat (és embereket) általában megbecsülik, márpedig Kleinheisler itthon is ezek közé tartozott, amit a válogatottban is bizonyított.
