A brazil Kaká volt az utolsó futballista, aki Aranylabdát nyert a Messi-Cristiano Ronaldo páros előtt – mindez 2007-ben történt. Egy olyan Milanból, amely még Európa trónjára ült, egy olyan Liverpool ellen, amelyet Rafa Benítez edzett. Sokan már nem is játszanak a két akkori BL-döntősből. Aztán jött az új világ, az argentin és a portugál sztár világa. Amióta pedig a FIFA és a France Football kitüntetését összevonták, még az is csoda, ha valaki csak megközelíti a szavazatok számában a két klasszist.
De van-e, lesz-e élet az ő univerzumukon túl? A sok marketing-szempontot is érvényesítő állandó csúcsrafuttatásuk után leválthatja-e valaki a Messi-Ronaldo párost, és ha igen, mikor? Erről kérdeztünk szakírókat, akik egymástól függetlenül egyetértettek abban, hogy noha most csak hét százalékot kapott a végső szavazáson, a brazil Neymar lehet az első, aki megtöri majd az argentin és a portugál csillag sorozatát.
Hegyi Iván (Népszabadság, Sport Tv):
– Szerintem már a következő Aranylabdát Neymar nyeri. Most már ő jön. Az idén is megérdemelte volna. Természetesen Messi is megérdemelte, de mindenki emlékezhet arra a két hónapra, amikor ő nem játszott: a Barcelona semmivel sem volt gyengébb. Ezt nem az argentin ellen mondom, az ő extraklasszisát nem vitatom. De már az idén nehéz volt különbséget tenni köztük. Ehhez képest Cristiano Ronaldo is megelőzte Neymart. Amióta a FIFA „rászállt” az Aranylabdára, kevésbé pártolom az egész szavazást. Messi és Cirstiano Ronaldo mellé bekerülni is nehéz, nemhogy leváltani őket. Pedig az ő uralkodásuk felveti például azt a kérdést is, hogy hajdanán a válogatottal is el kellett érni valamit ahhoz, hogy egy futballistát a legjobbnak tartsanak. Ez a két játékos egy vb-, illetve Eb-ezüstéremig jutott. Semmiképpen sem merném kijelenteni, hogy náluk jobb futballistát még nem láttam életemben. Még abban sem vagyok biztos, hogy Messi az egyetlen vb-ezüstérmével bekerülne-e nálam minden idők legjobb tizenegyébe, mondjuk, hogy egy Garrincha-Pelé-Ronaldo csatársorban hova raknám. Ahol ugyebár minimum két világbajnoki cím a belépő… Az Aranylabda régi formájában egy világbajnoki vagy Európa-bajnoki szereplés meghatározó volt, ehhez képest a FIFA-Aranylabdát megnyerhette Messi, amikor Spanyolország világbajnok lett. Vagy ott van a még abszurdabb tavalyi eset, hogy egy olyan, világbajnok német válogatottból, amelyik saját pályáján rúgott hetet Brazíliának, amire soha nem lesz példa a futball történelemben, a kapust szavazták be a az Aranylabda-jelöltek közé. Véleményem szerint eleve kevesebb az extraklasszis labdarúgó ma, mint régen, de a válogatottban nyújtott teljesítménynek akkor is nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani, mint a klubfutballnak. Annak ellenére mondom ezt, hogy a Barcelona játékát imádom nézni, mert azt a focit játsszák, ami nagyon közel áll hozzám.
Hegedűs Henrik (Origo, Nous San Trafford-blog):
– Ahogy az embereknek szükségük van hősökre, pont úgy unják meg az egyeduralmukat egy idő után, legyen szó Formula 1-ről, teniszről vagy kosárlabdáról. Már Messi négy aranylabdája is történelmi csúcs volt, pláne az öt. A hatodik végleg megkérdőjelezné a díj értelmét, presztízsét, és a kiírás rendszerét is – nem beszélve a marketingszempontok erodálásáról – a sportbrandeknek muszáj lesz új hősöket felpumpálni. Neymar és Suárez egyértelmű konkurenciát jelenthet Messinek, illetve ott az aduász, az Európa-bajnokság, ahol Messi biztosan nem teljesíthet kiemelkedően, így a győztes csapat vezére is elveheti tőle az Aranylabdát jövőre.
Kele János (Britannia-blog):
– A régi – hadd ne mondjam, igazi – Aranylabda alapvetően arra volt kitalálva, hogy egy adott naptári év sikeres csapatának vezéregyéniségét díjazzák vele. A sokáig párhuzamosan létező FIFA Év Játékosa elismerés ezzel szemben inkább a marketing-vonalat követte, kiváló példa, hogy míg utóbbit háromszor is megnyerte a Zidane-Ronaldo páros, Aranylabdából mindkettejüknek kevesebb van ennél. Amikor 2010-ben a két díj összeolvadt, Blatternek köszönhetően a népszerűbb vonal élt tovább, ennek első markáns példája pedig az lett, amikor az adott évben klubjával triplázó, válogatottját pedig egyedül a vb-döntőig cipelő Wesley Sneijder a legjobb három közé sem jutott be. Hasonló maflás volt a régmúlt elveinek Ribéry 2013-mas mellőzése is, úgyhogy felesleges másra számítani a közeljövőben. Ameddig CR és Messi bírja a tempót, addig egyértelműen az övék az elsőbbség, maximum egy-egy kósza Müller, Lewandowski, Suárez vagy Neuer juthat a legjobb három közé – de valós esélyük a győzelemre nekik sem lesz. Az egyetlen kivétel Neymar, aki marketingszempontból utcahosszal vezeti az üldözők mezőnyét, és néhány éven belül állandó kihívóvá válhat, főleg, hogy a teljesítménye is erősen közelíti a riválisokét. Kérdés, fel lehet-e húzni egy hihető álrivalizálást közte és Messi között, bár nyilván nincsenek hiú reményeim ezzel kapcsolatban.
