Nemzetközi foci

Azért jöttetek, hogy kiraboljatok minket – kifakadt az elnök a Real-meccs után

A Real Sociedad első embere fenyegetőzött a két véleményes büntetőt hozó meccs után.

Kapcsolódó cikkek

A Real Madird 3-1-es sikere a Real Sociedad ellen újra felborzolta a kedélyeket. A középpontban José González játékvezető tevékenysége áll. A spori ugyanis két erősen vitatható tizenegyest ítélt a Sociedad ellen, amely jelentősen meghatározta a végeredményt (ráadásul 0-0-nál még egy jogosnak tűnő büntetőt is elvett a vendégektől). A lefújás után a baszkok elnöke, Jokin Aperribay az öltözőfolyosón kelt ki a botrányos játékvezetés ellen.

– Ez szégyen! Azért jöttetek, hogy kiraboljatok minket. Panaszt írok a rendőrségnek! – kiabálta a spori felé, aki ezt jelentésében sem felejtette el megemlíteni.

https://www.youtube.com/watch?v=0Ct_puuQNuw

A Real rövid időn belül másodszor kerül hasonló helyzetbe, hiszen a Rayo Vallecano ellen végül 10-2-re megnyert mérkőzés elején hasonlóan bohózatba illő módon jutottak büntetőhöz és emberelőnyhöz, majd a kisebbik fővárosi csapat az első fél órában kilenc főre fogyatkozott.

Paco Jemez, a Rayo edzője akkor “a spanyol futball szégyenének” nevezte a játékvezetést.

Korábban egy spanyol partjelző hozta nyilvánosságra, hogy még az El Classico előtt megkísérelték lefizetni, hogy a Real javára tévedjen a találkozón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.